A házastársak Isten ajándékai egymásnak – Jubiláns házaspárok találkoztak Szombathelyen

Hazai – 2017. június 29., csütörtök | 13:10

Június 24-én újra megtelt a szombathelyi Sarlós Boldogasszony-székesegyház jubiláló házaspárokkal. Hagyomány, hogy az egyházmegye minden nyáron közös szentmisére hívja az 5., 10. és a további kerek házassági évfordulójukat az adott évben ünneplő házaspárokat.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A Szombathelyi Egyházmegye leendő megyéspüspöke, Székely János is köszöntötte a 448 évfordulós házaspárt. Sokan közülük ebben a templomban kötöttek házasságot, ahogy Gyuk Mihály és felesége is, akik éppen ötven évvel ezelőtt mondták ki az oltár előtt a boldogító igent. Seregély István – akkor még káplán – eskette őket.

A szentmisét Székely János kinevezett szombathelyi megyéspüspök mutatta be a híveket elkísérő papsággal. A liturgia kezdetén Császár István egyházmegyei kormányzó köszöntötte a kinevezett főpásztort, majd a jelenlévők tapssal üdvözölték őt.

A mai nap a köszönetről szól: egymásnak és Istennek – mondta szentbeszédében Székely János. – Örülnék, ha kimondanák szavakkal, gesztusokkal, hogy mennyi mindenért hálásak egymásnak. A Biblia arra tanít minket, hogy Isten a szeretet. A világ ebből a szeretetből lett. Isten arra teremtett minket, hogy megtanuljunk szeretni, megtanuljuk az életünket odaadni. Szent Pál apostol szerint a házasság egy nagy titok. Az ő szóhasználatában Isten szeretetének elrejtett, emberek előtt nem mindig felismert titkát hordozza. Ami ott rejtezik a világ mögött, és ami Jézus keresztjében tárult fel. Ennek a titoknak a gyümölcse a házasság. A házaspárok szeretetében az Isten szeretete visszhangzik. A férj és a feleség egymás számára a teremtő Isten ajándékai.

A homília után a házaspárok megerősítették az esküvőn tett fogadalmukat, majd Székely János megáldotta a jubilánsokat. A párok emléklapot kaptak ajándékba az évforduló alkalmából. Az ünneplést az egyházmegyei könyvtár és látogatóközpont megtekintése, a székesegyházi kilátóban tett látogatás, valamint beszélgetések zárták.

Forrás, fotó és videó: Szombathelyi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria