A helyi katolikus egyházon keresztül segíti hazánk a földrengés sújtotta Albániát

Kitekintő – 2020. február 18., kedd | 17:06

Magyarország negyedmillió eurós (mintegy 82,5 millió forint) támogatást nyújt az albán katolikus egyháznak az országot tavaly novemberben sújtó földrengés okozta károk felszámolására, egyebek mellett megrongálódott templomok újjáépítésére – közölte Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára január 17-én Brüsszelben.

Az államtitkár a földrengéskárok miatt Albánia megsegítésére összehívott nemzetközi adományozó konferencia szünetében hangsúlyozta, Magyarország a 250 ezer eurós támogatást annak felhasználása felügyelete érdekében közvetlenül juttatja el az érintett katolikus közösségeknek, illetve a Hungary Helps Program keretében valósítja meg a fejlesztéséket.

A felajánlás kifejezi a szolidaritást az Albániában élő károsultakkal, Magyarország ugyanis úgy gondolja, hogy a katolikus közösségek támogatásával a helyben élők érdekét szolgálja – mondta.

Kiemelte továbbá: hazánk más eszközökkel is segíti a balkáni országot. Mint emlékeztetett, Magyarország a földrengést követően komoly segítséget ajánlott fel: 12 szakértőt küldött, akik a műszaki és kárfelmérésben segítettek, valamint 65 ezer euró (mintegy 24,5 millió forint) értékű felszerelést jutatott Albániába.

November végén az Albániát sújtó – a Richter-skála szerint 6,4 erősségű – földmozgás és az azt követő több mint 250 utórengés 51 halottat követelt, a sérültek száma megközelítette a kétezret, 17 ezer család pedig ideiglenes szállásokra kényszerült. Több száz épület összedőlt, több ezer súlyosan megrongálódott. Az albán kormány két megyében, Tiranában és Durrësben katasztrófaállapotot hirdetett ki, és nemzetközi segítséget kért.

Forrás: MTI

Fotó: Euronews

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria