A hitoktatásról tanácskoztak Tapolcán

Hazai – 2014. április 1., kedd | 15:32

A Veszprémi Főegyházmegye Sümeg-Tapolca főesperesi kerületének tavaszi rekollekciója 2014. március 22-én került megrendezésre a tapolcai Nagyboldogasszony Római Katolikus Általános Iskolákban – a Veszprémi Főegyházmegye tájékoztatott az eseményről.


A megérkezést követően Horváth Marietta, a tapolcai kerület koordinátora nagyböjti imádsággal köszöntötte az egybegyűlt hitoktatókat. A beszélgetés kezdetén Szakács Péter, helyi plébános a jelenlévő katekétákat egy tized rózsafüzér közös elimádkozására kérte, és lelki megerősödést, tartalmas együttlétet kívánt. Kiemelte, hogy hitoktatás sokkal többet jelent, mint pusztán a keresztény ismeretanyag közlését. Ezért a hitoktatók ne csak megfelelő teológiai, pedagógiai ismeretekkel rendelkező emberek legyenek, hanem élő hitű katekéták, akik tevékenyen kapcsolódnak egy plébánia életéhez, akik ismerik és szeretik tanítványaikat.

Ezután Csák Enikő, a tapolcai katolikus iskola igazgatóhelyettese ismertette a héten az iskolában megrendezésre kerülő Mária-napokat, melynek keretében színvonalas versenyeken vehetnek rész a gyermekek.

A továbbképzés lelki része után rátértek a konkrét témára és az elmúlt időszak értékelésére, valamint a beíratással kapcsolatos kérdések megbeszélésére.

Miután az iskolákban már megvoltak a tájékoztató szülői értekezletek, körkérdés formájában minden hitoktató beszámolt ezek pozitív és negatív tapasztalatairól. Antal Ilona, a konzultációs iroda vezetője szólt a jövendő tervekről. Beszéltek a kötelező órák értékeléséről, a hit és erkölcstant népszerűsítő szórólapról is. Tájékoztatás hangzott el a hittan-maratonról. Kiderült, hogy még most is be lehet kapcsolódni a versenybe – természetesen külön lesz az értékelésük. A hittanos találkozó Várpalotán kerül maj megrendezésre: egyre többen látják, hogy a találkozó segíti a közösségszervezést.

Tankönyvbörzét is tartottak: javaslatok hangzottak el a leendő tankönyvekről, és a hitoktatást segítő, ötleteket adó könyvekbe is betekinthettünk.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria