A járvány áldozata lett a Bogotá utcáin élők ferences angyala

Megszentelt élet – 2021. április 14., szerda | 14:11

Április elején, többhetes küzdelem után életét vesztette a koronavírus-fertőzésben Gabriel Gutiérrez kolumbiai ferences szerzetes.

Fray Ñero, ahogy a helyiek ismerték, 63 éves volt.

Az Irgalom Vándorai Alapítvány (Fundación Callejeros de la Misericordia), melyet Gabriel atya hozott létre 2016-ban, április 2-án, nagypénteken közölte, hogy a ferences szerzetes pap „visszatért az Atya házába, meghalt az utcán élők angyala”.

A kolumbiai szegények használják a compañero, azaz „társ” rövidítésére a ñero szót, ahogyan a sokak által szeretett szerzetest is becézték.

„Szeretett alapítónk már Isten karjaiban pihen, Jézus és Mária társaságában.” „Gyászol Bogotá és egész Kolumbia, elment az utcán élők angyala… művét soha nem felejtjük el” – olvasható az alapítvány kközleményében.

Bogotá érseke, Luis José Rueda Aparicio videoüzenetében Fray Ñerót apostolnak nevezte, az utcán élők szolgájának.

Ment, hogy ételt vigyen nekik, elkísérje őket, gyógyítsa őket, gondoskodjon róluk, védelmezze őket”

– fűzte hozzá a főpásztor, aki kifejezte együttérzését az alapítvánnyal, a ferencesekkel és a szerzetes rokonaival. „Kérjük a mi Urunk Jézus Krisztust, vigasztalja meg őket, és az utcán élőket is.”

„Jézus azt mondta, ha a gabonamag a földbe hull, és meghal, sok termést hoz. Reméljük, hogy Gabriel testvér műve sok gyümölcsöt terem majd azokban az emberekben, akik szeretettel kívánnak tekinteni a Bogotá utcáin élőkre, és együttérzéssel, testvérként akarnak közelíteni hozzájuk” – mondta az érsek.

Gabriel Gutiérrez Ramírez Bogotában született 1957-ben, 1998-ban szentelték pappá.

A Kolumbiai Püspöki Konferencia jóváhagyásával az ország olyan területein végezte szolgálatát, amelyeket különösen súlyosan érint az erőszak, a drogkereskedelem és a szegénység; emellett Mozambikban is végzett missziós tevékenységet.

2016-ban hozta létre alapítványát, szembesülve a Bogotá utcáin élő szegények elhagyatottságával és szenvedéseivel, akiket a rendőrség és a hadsereg akkoriban telepített ki a Bronx néven ismert bogotái negyedből. Egy 2018-as interjúban Fray Ñero Ferenc pápának a „kilépő egyházat” középpontba állító szavait idézte, mikor az Irgalom Vándorai Alapítványról kérdezték. Kolumbiában sok millió ember él az utcán, akiket, mint a ferences szerzetes hangsúlyozta, jogokkal bíró állampolgárnak kell tekintenie a társadalomnak. Amikor 2016-ban állami akcióval felszámolták a Bronxot, számos célt hangoztattak, köztük a területen lakók életének a megújítását – mindebből azonban csak a városrész megújítása valósult meg. Az addig egy helyre összpontosuló drogkereskedelem szétszóródott a városban; a Bronxban élő szegényeknek pedig csak kis része volt hajlandó beköltözni intézményekbe. Fray Ñero, Assisi Szent Ferenc követője „a mi valódi társainknak” nevezte a rászorulókat, akikben valóban megtalálja Krisztus arcát; „az én plébániám az utca” – fogalmazott.

Forrás: AciPrensa.com; Arquibogota.org.co

Fotó: Fundación Callejeros de la Misericordia/Facebook; Arquibogota.org.co

Magyar Kurír
(vn)

Kapcsolódó fotógaléria