A jeruzsálemi bevonulásra emlékezünk

Hazai – 2015. március 28., szombat | 14:56

Virágvasárnapot ünnepli az egyház most vasárnap, március 29-én. A nagyhét kezdetét jelentő napon Jézus Jeruzsálembe való bevonulásáról emlékezünk – írja a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Sajtószolgálata.

Duccio di Buoninsegna: Jézus bevonulása Jeruzsálembe (1300 körül, sienai dóm)

Krisztus a Biblia tanúsága szerint a zsidó peszah előtt néhány nappal vonult be Jeruzsálembe. Ezt a bevonulást három evangélista is leírja.

A virágvasárnapi szentmise a bevonulásra emlékező körmenettel kezdődik, melynek során a hívek pálmaágakkal és barkákkal köszöntik a templomba bevonuló papot és kíséretét, ahogy egykor a jeruzsálemiek is hódoltak Krisztus előtt. A virágvasárnapi liturgia része az a körmenethez szorosan kapcsolódó szertartás, amelynek során a hívek által hozott barkákat a pap megáldja.

Ez a vasárnap egyben az Úr szenvedésének vasárnapja néven ismert a liturgiában, ezen a szentmisén hallhatjuk Krisztus szenvedéstörténetét, a passiót. Az egyház a liturgiában azt a hitét fejezi ki, hogy a dicsőséges bevonulás kezdete annak az eseménysornak, amely Jézus szenvedésével és halálával folytatódik, majd feltámadásával teljesedik be, ezáltal megvalósítva a megváltást, lehetővé téve az embernek a szabadulást bűneitől. Jézus feltámadása egyben a feltámadás és az örök élet reményét táplálja minden hívőben.

Virágvasárnap 10.30-kor az esztergomi bazilikában ünnepi szentmisét mutat be Erdő Péter bíboros.

A további püspöki-érseki szertartások időpontjait itt találják meg.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria