A jeruzsálemi latin pátriárka karácsonyi üzenetében az irgalom politikai cselekedetére hív

Kitekintő – 2015. december 20., vasárnap | 19:36

„Izrael és Palesztina vezetőinek azt mondjuk, elérkezett a bátor tettek pillanata, hogy munkálkodjanak az igazságosságon nyugvó biztos békéért. Elég volt abból, hogy soha nem hoznak döntéseket” – ezt írja karácsonyi üzenetében Fouad Twal jeruzsálemi latin pátriárka.

Felhívása a Szentföldért szól, hogy valósítsák meg végre a nemzetközi határozatokat, hallják meg az izraeliek és a palesztinok hangját, akik békére vágynak és jogos érdekeik megvalósítását kérik. A Szentföld mindkét népének joga van a méltóságra, független államra, tartós biztonságra – teszi hozzá a pátriárka.

Twal pátriárka „iszonyatos háborúknak” nevezi a közel-keleti konfliktusokat és hangsúlyozza, hogy a fegyverekkel való kereskedés táplálja ezeket a konfliktusokat, melyek számos nagyhatalmat érintenek. „Abszurd dolog békéről, igazságosságról és párbeszédről beszélni, miközben fegyvereket szállítanak a harcban álló feleknek. „Ezeknek a lélektelen és gátlástalan fegyverkereskedőknek: térjetek meg, ebben a tragédiában óriási felelősség terhel benneteket és egy napon Isten előtt el kell számolnotok embertársaitok kiontott véréről.”

A jeruzsálemi latin katolikus pátriárka karácsonyi üzenetében annak a véleményének ad hangot, hogy az emberiség problémáit nem lehet fegyveres úton megoldani. Meg kell találni ennek a csapásnak az okait és szembe kell vele nézni. Küzdeni kell a szegénység és igazságtalanság ellen, mert ezek a terrorizmusnak kedvező alkalmak. Az egyház és a keresztény közösségek válasza az irgalmasság szentéve. Az irgalom politikai cselekedet, a nemes értelemben vett politika feltétele, vagyis az, hogy felvállaljuk az emberi családot, kezdve az etikai értékekkel, melyek közül az irgalmasság alapvető, mert elutasítja az erőszakot, az elnyomást, az igazságtalanságot és a másikon való felülkerekedés szellemét.

A jeruzsálemi katolikus pátriárka végül azt javasolja, hogy ebben az évben a Szentföldön kerüljék el a karácsony ünneplésének külsőséges szempontjait és inkább a spirituális tartalomra törekedjenek. Azt kéri továbbá, hogy a plébániákon öt percre kapcsolják le a karácsonyfa fényeit az erőszak és a terrorizmus áldozataival való szolidaritás jeleként és a szentmisét az áldozatokért és a hozzátartozóikért ajánlják fel.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria