A jó házasság megtisztítja a környezetét – A házasság hete Vácott

Hazai – 2018. február 15., csütörtök | 18:01

Immár nyolcadik alkalommal szervezett rendezvényt a Nagycsaládosok Váci Egyesülete a házasság világnapja alkalmából, a házasság hete programsorozat keretében február 10-én a Váci Egyházmegye közösségi házában, a Credo-házban.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Bevezetésként Beer Miklós püspök osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel. Köszöntötte a házaspárokat, majd arról elmélkedett, milyen csodálatos segítség, fogódzó az életben az az emberi kapcsolat, amelyet Isten áldása megpecsétel.

Két ember egymás segítségével tud csak azzá válni, amivé az Úristen szándéka teremtette. Ahhoz, hogy működni tudjon a kapcsolat, alkalmazkodni kell, és nagy odafigyeléssel kell egymás felé fordulni – hangsúlyozta a főpásztor, aki a házasságot a folyóvízben élő organizmushoz hasonlította, amely a folyót megtisztítja a szennyeződésektől. Beer Miklós rámutatott: a biztonságos, szeretetteljes házasság meg tudja tisztítani a saját környezetét.

A rendezvény további részében a Házas Hétvége mozgalom mutatkozott be, majd zenei műsor következett, és elhangzott Kányádi Sándor Két nyárfa című verse.

A műsort követően köszöntötték a jubiláló házaspárokat, majd szeretetvendégséggel és beszélgetéssel zárult az ünnepség.

Forrás: Váci Egyházmegye

Fotó: Bölönyi Gabriella

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria