Isten minden életszituációból kihozza a legjobbat – Tóni atya a mozgássérültek papjával beszélgetett

Nézőpont – 2018. május 16., szerda | 19:59

Michels Antal józsefvárosi plébános – havonta megrendezett kávéházi estéinek keretében – május 15-én este Almásy Tamás római katolikus papot, a mozgássérültek pasztorációjának referensét kérdezte életéről, hivatásáról a budapesti Nem Adom Fel kávézóban.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Az 53 éves Almásy Tamás egy budapesti ötgyermekes család legkisebb gyermekeként nőtt fel, két nővére és két bátyja van. Édesapjuk fizika–matematika szakos tanár, édesanyjuk gondozónő volt. Gyermekkoruk felhőtlen volt, a szüleik mindent előteremtettek, amire szükségük volt. Édesanyjuk főállású anyaként gondozta, nevelte őket, éjszakánként pedig bedolgozást vállalt, lemezborítókat készített. Édesapjuk hétközben a tanítás mellett magántanulókat is fogadott, így keveset foglalkozott velük. Hétvégente viszont az egész család kirándulni ment, ami nagy élmény volt mindannyiuk számára. Ugyanígy meghatározta az életüket a szüleik fantasztikus egymásra utaltsága, a szeretet és a türelem légköre, ami körülvette őket. A szentimrevárosi templomba jártak szentmisére. A közelben volt a pártház, ahonnan ellenőrizték, ki látogatja rendszeresen a templomot, ki megy körmenetre. Az iskolaigazgató egy nap behívatta Almásy Tamás édesapját, és válaszút elé állította: ha még egyszer meglátja őt és a családját a templomban, kirúgja. Ettől kezdve a Reviczky utcai Krisztus Király-kápolnába jártak szentmisére.

Tamás atya a gimnáziumi érettségi után elvégezte az ELTE-n a fizika–matematika szakot. Édesapja példáján túl az is hatott rá, hogy diákként úgy tapasztalta: a reáltárgyakat tanító tanárok sokkal mélyebben megélik a hitet, mint a humántárgyakat oktatók. Michels Antal közbevetésére, hogy van olyan ismerőse, aki a matematikán keresztül jutott el Istenhez, Almásy Tamás azt válaszolta: ez valószínűleg azért van így, mert az Igazság – nagy I-vel – Isten, a matematika pedig az igazságot keresi. Az pedig tény, hogy összhang van a teremtett világ, Isten terve és az igazságok között.

Tamás atya több mint húsz éven keresztül tanított különböző budapesti világi iskolákban, majd a rendszerváltozást követően a Szent Margit Gimnáziumban és a matematika tanításán keresztül is igyekezett becsempészni az órákba valamit a hit titkaiból – különösen az utóbbi intézményben lehetetett bátran kikandikálni a világi tantárgyak tanítása közben az égi dolgok felé. Rendszeresen vitte a gyerekeket kiállításokra, kirándulni. Két évtizedes tanári pályafutása során mindvégig járt templomba, többek között tanítás előtt minden reggel a Bartók Béla úti kápolnába. Ez megnyugvást jelentett számára, lelkileg összeszedetten indult neki a napi feladatok elvégzésének. Közben elvégezte a teológiát is, világiként.

Michels Antal kérdésére, hogy könnyebb-e hívő katolikus családban felnőni, Almásy Tamás nemmel felelt, mivel mindenkinek személyesen kell meghoznia az Istennel kapcsolatos döntést. Szerinte 16 évesen minden kamasz végiggondolja, hogyan is áll Istennel. Ennyi idős korában élénken foglalkoztatta az építészet, ezért végigjárta Budapest templomait, nemcsak a katolikus, hanem a protestáns, valamint a baptista, adventista, pünkösdista templomokat is, és a szertartásokon is részt vett. Az adventisták tudományos bibliaoktatására egy évig járt. Egyik alkalommal, még a nyolcvanas évek elején, az unitáriusok Alkotmány utcai istenházát látogatta meg, kiderült, hogy ez a püspökség. Kezébe került egy egyházi naptár, amelyben Ceaușescu születésnapjáról is megemlékeztek. Ez az unitáriusok romániai kötődése miatt volt így. Egyszer csak ráköszönt egy hölgy, kiderült, hogy az unitárius püspök felesége. – Mit keres itt? – Szeretném megnézni a templomot. – Maga katolikus? – Igen. – Akkor nem biztos, hogy tetszeni fog magának – mondta a püspökné, de azért bevezette a kamasz Almásy Tamást a puritán egyszerűségű istenházába. Ő pedig, miután megtekintette, közölte: – Nagyon szép templom, egy szinttel közelebb van a Jóistenhez, mint a többi. A kedves püspökné boldogan fogadta a dicséretet.

Michels Antal kérdésére Almásy Tamás felidézte, amikor 2004-ben Győrben, egy vasárnapi napon, lelépve egy álló vonat lépcsőjéről, elesett a peronon, a nyakát törte. Abban a pillanatban lebénult. „Beszűkült látás és tompa hallás közepette láttam, hogy a szerelvény kigördül mögöttem. Átvillant az agyamon, hogy a vonat átmegy rajtam, itt halok meg” – idézte fel ezt a vészhelyzetet Tamás atya. A vonat azonban a háta mögött futott ki az állomásról. A mentő rögtön kórházba vitte, ahol életmentő műtétet hajtott végre egy orvos, egykori pannonhalmi diák, aki a saját idejét áldozva látogatta a betegeket vasárnaponként.

A baleset miatt Almásy Tamás egy évig feküdt kórházban. Eleinte az édesanyja és egyik nővére mindennap látogatta őt, Budapestről utazva Győrbe. Később Budapestre került, a Budakeszi úti gyógyintézménybe. Emlékei szerint napról napra annyi erőt, kegyelmet kapott, hogy kibírja a helyzetet. Nem kérdezte az Urat, hogy miért történt ez vele. A balesetek, a betegségek az élet velejárói, és ezekből az Isten rengeteg jót hoz ki. Tamás atya semmiféle olyan fogadalmat nem tett, hogy ha felépül, papnak megy. Mindig hívő ember volt, de korábban, egészségesen nem érezte azt, hogy az Úr hívná őt a papi szolgálatra. Ekkor viszont, miközben tehetetlenül feküdt a betegágyán, megérkezett hozzá a hívás: „Teljes lebénultságom idején, amikor egyik műtét követte a másikat, a katéter állandó társam volt, folyamatosan ömlött rólam a víz, Isten megszólított és azt mondta, hogy római katolikus papnak kell lennem. Ez meghökkentő volt, hiszen az ágyból sem tudtam kikelni.”

Később, amikor Almásy Tamás két mankóval már tudott száz métert menni, leizzadva, a Szent Margit Gimnázium száz tanulója levelet írt az igazgatónak, kérve, hogy mindenképpen vegye őt vissza. Aki ismeri ezt az egyébként gyönyörű épületet, tudja, hogy hatalmas lépcsői vannak, lift pedig nincs. Almásy Tamás két osztályt vállalt, hatalmas küszködések árán, mankó segítségével jutott el az osztálytermekig, de képes volt tanítani. A diákok örültek, dicsérték, hogy szebben ír, mint régebben, pedig csak lassabban tette.

Közben az Úr hívása nem hagyta nyugodni, ezért elhatározta, hogy elmegy a bíboroshoz. Május körül az Új Emberben olvasta, hogy Erdő Péter bíboros, prímás szentmisét mutat be a farkasréti Mindenszentek-templomban. Küszködve, de felkúszott, majd lemászott valahogy az 59-es villamos lépcsőjén, gondolta, hogy a nehezén túl van, mivel tudta, hogy a templom közel van a villamoshoz. „Arra viszont nem figyeltem, hogy közte domb van. Én viszont csak sík terepen tudtam közlekedni. Rengeteg időbe telt, míg erősen leizzadva eljutottam a lépcsősorig. Fölkúsztam a lépcsőn a korlát mellett. A templom tele volt, még tartott a szentmise. Ömlött rólam a víz, úgy néztem ki, mint egy hajléktalan, de arra gondoltam, ez a kis probléma nem lesz akadály, ha a Jóisten azt akarja, hogy pap legyek” – idézte fel a sorsdöntő perceket Tamás atya. Közben megpillantott egy papi inget viselő személyt, akiről feltételezte, hogy a bíboroshoz tartozik. Odavergődött hozzá, és közölte vele, hogy a szentmise után szeretne a bíboros atyával két mondatot váltani. Ő átadta Erdő Péternek a kérést. „Amikor bíboros atya jött kifelé, odaléptem hozzá, és csak annyit mondtam: »Én úgy gondolom, hogy a Jóisten engem a papságra hív«. »Nagyon jó« – mondta a bíboros, kezet rázott velem, és elment. Ez aztán remek válasz! Ott álltam bárgyún, gondoltam, majd hazacsoroszkálok, de mire leértem a lépcső aljáig, utánam robogott a papi inget viselő, titkárféle személy, és közölte velem, bíboros atya azt üzeni, hogy menjek el Esztergomba konkurzusra (felvételi eljárás – a szerk.) augusztusban.”

Almásy Tamást 2011-ben szentelték pappá. Primíciás jelmondatát Szent Pálnak a Rómaiakhoz írt leveléből vette: „Ha a gyökér szent, az ágak is azok” (11,16). Vallja: nincs olyan életszituáció, amit a Jóisten ne tudna helyrehozni.

Almásy Tamás jelenleg a pestújhelyi Keresztelő Szent János-plébánia káplánja. Vágya, hogy egy erős, élő közösséggé formálódjon az itteni gyülekezet. Mobiltelefonja pedig tele van az ország különböző pontjain élő mozgássérült emberek elérhetőségével.

Fotó: Thaler Tamás

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria