A káld patriarkátus kiáll az Amerikából kitoloncolt irakiakért

Kitekintő – 2020. július 22., szerda | 14:37

A káld patriarkátus, élén Louis Raphaël Sako pátriárkával aggódva figyeli a régóta az Egyesült Államokban tartózkodó irakiak ügyét, akiket visszaküldenek szülőhazájukba, mert még nem rendelkeznek az amerikai állampolgárság megszerzéséhez szükséges papírokkal, vagy mert bűntények gyanúsítottjai lettek. A patriarkátus július 20-án adott ki közleményt az üggyel kapcsolatban.

A közleményben a káld patriarkátus az USA kormánya által elrendelt intézkedést embertelen és erkölcstelen deportálásnak nevezte, mert olyanokat sújt, akik sok éve élnek az Egyesült Államokban, s közülük többen arra kényszerülnek, hogy elszakadjanak saját családjuktól, vagy hogy magukkal vigyék Irakba gyermekeiket, akik már Amerikában születtek, így nem beszélnek arabul sem. Ezáltal az egész család társadalmi elszigeteltségét, munkanélküliségét és fenntartásának ellehetetlenítését kockáztatják.

A patriarkátus a hivatalos csatornáin terjesztett közleményében azt kéri az Egyesült Államok kormányától, hogy vizsgálja felül rendeletét, és védje meg azoknak az irakiaknak a jogait és családi békéjét, akik a kitoloncolás áldozataivá válhatnak.

Július 2-án az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága elutasított egy iraki csoport által benyújtott kérelmet, melynek célja az volt, hogy megakadályozza az amerikai bíróság által elrendelt kitoloncolást és a visszatelepítést Irakba. Az ügy körülbelül 1400 Amerikában tartózkodó irakit érint, akik közül többeket már régen kitoloncolásra ítéltek, miután bűncselekményeket követtek el. Sokan petíciót nyújtottak be a kitoloncolás elkerüléséért, melyben leírták, hogy az Irakba való visszatelepítéssel kínzás és üldöztetés kockázatának teszik ki őket.

Néhány évvel ezelőttig maga az iraki kormány is ellenezte az Egyesült Államokban élő, kitoloncolásra ítélt honfitársaik kényszerített hazatelepítését. A helyzet 2017 júniusától változott meg, mivel Donald Trump kormánya új bevándorlási szabályokat vezetett be. Ezek értelmében még júniusban 114 irakit tartóztattak le a határok védelme és a bevándorlás ellenőrzéséért felelős amerikai szövetségi intézmény, a Bevándorlási és Vámügyi Hivatal (Immigration and Custom Enforcement, ICE) utasítására.

Az ezt követő hetekben Mark Goldsmith detroiti bíró ideiglenesen megakadályozta a káld keresztények és más iraki bevándorlók deportálását. Rámutatott, hogy azok a büntetés-végrehajtási és bírósági ügyek, melyeket a rendőrség az irakiak kitoloncolása miatt hoz fel, voltaképpen „alvó” ügyek, amiket nyilvánvalóan ürügyként vesznek elő újra, hogy céljaikat meg tudják valósítani.

Az Egyesült Államokban tartózkodó iraki állampolgárok kényszerített visszatelepítése valójában már Goldsmith bíró jogi ellenállási kísérletei előtt eldőlt, amikor a Trump-kabinet és a bagdadi kormány egyeszséget kötött. Megállapodásukban elfogadták, hogy egy bizonyos számú kitoloncolásra ítélt iraki állampolgárt visszafogadnak, és hogy törlik Irakot a beutazási tilalommal sújtott nemzetek azon feketelistájáról, amelyet Trump elnök vezetett be. Ennek a feketelistának az a célja, hogy meggátolja a bevándorlást a potenciálisan terroristákat „exportáló”, muszlim többségű hat országból.

Fordította: Balláné Sárközi Jáhel

Forrás: Fides hírügynökség

Fotó: Vatican News, Fides hírügynökség

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria