Ferenc pápa koreai látogatására készülve

A katolikus Egyház Koreában viszonylag fiatal. Története több mint kétszáz évre tekint vissza, amikor fiatal értelmiségiek egy csoportja megismerkedett a katolicizmussal. Miközben a nyugati irodalmat tanulmányozták, új eszmét kerestek, hogy megváltoztassák a koreai társadalmat. Kutatásuk kezdetben pusztán kíváncsiság volt egy új elmélet iránt, Isten kegyelméből azonban hitté alakult, ahogy a fiatal tudósok előrehaladtak tanulmányaikban.

A katolikus tanítást főként könyvek révén ismerték meg, egyedül tanultak, vezetők nélkül. Miután megértették a keresztség jelentőségét, egy társukat Pekingbe küldték, hogy ott felvegye a keresztség szentségét. Yi Seung-hun volt az első koreai, aki megkeresztelkedett. 1756-tól 1801-ig élt. Ő volt a koreai katolikus egyház egyik megalapítója. 1783-ban utazott Pekingbe édesapjával, aki tagja volt egy Kínába tartó diplomáciai küldöttségnek. Yi Seung-hun a katekizmust jezsuita misszionáriusoktól tanulta meg, a keresztség szentségét P. Jean-Joseph de Grammont szolgáltatta ki számára.

Egy évvel később az első koreai keresztény visszatért hazájába, és magával vitt számos katolikus kiadványt. Néhány társának mesterévé vált; megkeresztelte Jung Yak-yongot is, aki ismert tagja volt az úgynevezett Silhak reformmozgalomnak, amely a konfucianizmus tanaira épült.

1794-ben a fiatal keresztények közül néhány embert halálra ítéltek, mert megszervezték egy kínai atya koreai utazását. Ugyanezért a tettért Yi Seung-hunt is száműzték egy távoli vidékre. Később halálra ítélték, és 1801-ben Szöul börtönében kivégezték.

A koreai egyházat tehát erőteljesen üldözték megalakulásakor, mivel az akkor uralkodó hivatalos államvallás a konfucianizmus volt. Az üldöztetés mintegy száz éven át tartott, és több mint tízezer vértanú halálát okozta. A vallásszabadság csak 1886-ban köszöntött be az országba, amikor Korea és Franciaország megegyezést kötöttek egymással. Ez a szabadság azonban nem tartott sokáig, mert 1910-ben az országot Japán rohanta le, és 35 éven át uralma alatt tartotta, erőteljes nyomást gyakorolva a koreai helyi egyházra. Korea 1945-ben, a II. világháború befejezésekor nyerte el függetlenségét.

A függetlenség által elnyert szabadságnak azonban szomorú következménye lett: az országot az USA és a Szovjetunió döntése alapján két részre osztották, északra és délre. A nép megosztottsága nagymértékben befolyásolta a koreai egyház sorsát. Amikor az országot kettéosztották, délen körülbelül százezer katolikus élt, mintegy száz plébánia volt; Észak-Koreában 55 ezer katolikus élt, ötven plébániához kapcsolódva.

A kommunista rezsim északon kezdettől fogva minden erejével szembeszállt az Egyházzal. Semmit sem tudunk annak a 166 papnak és szerzetesnek sorsáról, akik akkor az északi területen éltek; nem tudjuk, hogy élnek-e még. Észak-Koreában egyetlen plébánia sincs, nincsenek papok és nincsenek szerzetesnők. Azt sem lehet tudni, hogy mennyi a katolikusok száma, egyesek szerint ezren, mások szerint háromezren vannak. Az észak-koreai egyház tehát a csönd egyházává vált. Eközben Dél-Korea helyi egyháza erősödik, a harmadik helyet foglalja el Délkelet-Ázsiában a Fülöp-szigetek és Vietnam után.

A 2013-as adatok szerint Dél-Koreában a katolikusok a több mint 52 milliós lakosságnak a 10,4 százalékát teszik ki, vagyis majdnem 5 millió 443 ezren vannak. Az utóbbi évtizedben számuk növekedett. A hívek nagy többsége az 50–54 éves korosztályba tartozik, a fiatalok 8,5 százalékot tesznek ki. Az országban 1668 plébánia és 791 missziós központ működik. 2013-ban több mint 118 ezer koreait kereszteltek meg. Az évi átlag százezer körül mozog, a megkereszteltek 73,3 százaléka felnőtt. Csökken azonban a vasárnapi szentmisén résztvevők, valamint a templomi esküvők száma. A helyi egyházban két bíboros, 36 püspök és 4865 pap szolgál – közülük 170-en külföldiek. Az országban 46 férfi és 119 női szerzetesrend van jelen. 2012 óta nyolc új női kongregáció kezdte meg működését Dél-Koreában.

Magyar Kurír