A katolikus rádió vezérigazgató-helyettesét választották a Helyi Rádiók Országos Egyesülete elnökévé

Hazai – 2016. március 7., hétfő | 11:45

A Helyi Rádiók Országos Egyesülete (HEROE) tisztújító közgyűlésén a mintegy félszáz helyi, valamint regionális, kereskedelmi és közösségi rádió képviselői Radetzky Andrást, a Magyar Katolikus Rádió vezérigazgató-helyettesét választották elnöknek.

A HEROE március 5-i, az MTI-hez eljuttatott közleményében az áll: Radetzky András a Fehérvár Rádió alapítójaként 2006 és 2012 között két cikluson keresztül már vezette az egyesületet, azóta tiszteletbeli elnökként tevékenykedett.

Közölték: az elnökség tagja lett Gajdics Ottó, a nemrég indult Karc FM, Halász Gábor, a keszthelyi székhelyű Helikon Rádió, Németh István, a kalocsai Korona FM100 rádió, Szakács Tibor, a nyíregyházi Retro Rádió, Tóth Géza, a szegedi Rádió 88, valamint Tóth-Szántay József, a miskolci Rádió M vezetője.

A tájékoztatás szerint a pénteken megtartott közgyűlésen elhangzott: az egyesület idén ünnepli fennállásának 20. évfordulóját, ami „jól mutatja a helyi rádiózás erejét, létjogosultságát”. Érzékelve az iparág és a piac rendkívül gyors változásait, az eddigieknél is nagyobb szükség van arra, hogy a rádiók hosszú távú stratégiával tudjanak válaszolni az új médiafogyasztási szokások által támasztott kihívásokra. A helyi rádiók tavaly növelni tudták reklámpiaci részesedésüket – olvasható a közleményben.

Forrás: MTI

Fotó: Mediahungary.hu

Magyar Kurír