A kegyelem forrása áradjon tovább – 250 éves az Országúti ferences templom

Megszentelt élet – 2020. szeptember 27., vasárnap | 19:35

Szeptember 27-én, vasárnap jubileumi hálaadó szentmisét mutatott be a budapesti Országúti ferences templomban az ifjú éveit ott töltő Székely János, a Szombathelyi Egyházmegye püspöke. A ferences ünnepen Horváth Achilles OFM házfőnök, Lendvai Zalán OFM plébános koncelebrált, valamint Dudás Zoltán és Gorove László állandó diakónusok teljesítettek szolgálatot.

Budán 250 éve a környék szíve az Országúti Ferences Plébánia, mely heteken átívelő programsorozattal ünnepli temploma felszentelésének évfordulóját. Könyvet adtak ki az évfordulóra, kiállítást és koncerteket, kerekasztal-beszélgetést szerveztek, ünnepélyes dicsőítő alkalmakat tartanak. Az ünnepléssorozat csúcspontja a szeptember 27-i szentmise volt, melyen részt vett Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Őrsi Gergely és Láng Zsolt, a II. kerület jelenlegi és volt polgármestere, Ernyey László egyházügyi tanácsnok.

Ó, mily félelemmel tiszteljük ezt a helyet, ez az Isten háza, és kapuja a mennynek”

– kezdődött a bevonulási ének, ami a mai ünnephez különösen illett. Székely János püspök a köszöntés után felidézte, hogy 14 éves korától járt erre a plébániára, tagja volt az ifjúsági hittancsoportnak és az énekkarnak, így fiatalkora legfontosabb helyszínévé vált a templom. Külön kiemelte emlékei közül, hogy egyszer egy ferences olyan dologért kért tőlük, fiataloktól bocsánatot, amelyben igazából ők voltak a vétkesek. Felszentelése után első szentmiséjét is itt mutatta be. A kegyelem folyója áradt ezen a helyen számára is.

Az olvasmány Ezekiel könyvéből azt a képet tárta elénk, ahogy a templomból életadó, frissítő források fakadnak minden égtáj felé; ez a folyó még a sivatagban is életet ad, a sós vizet édessé és termékennyé teszi. A zsidókhoz írt levél felhívta a figyelmünket, hogy az élő Isten városához járultunk, ünneplő közösséghez, a mennyei Jeruzsálemhez. Az evangélium Zakeus történetével arra buzdított, hogy az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és üdvözítse, ami elveszett.

Székely János püspök prédikációja elején történetekkel érzékeltette, Jézus valóban minden csepp vérét odaadta értünk, emberekért, akiket a Sátán megtanított gyűlölni, megtanított a háborúskodásra és a veszekedésekre még a családjainkban is. Fel sem fogjuk Isten szeretetének végtelenségét: aki a csillagmilliárdokat megteremtette, megtestesül, és elmegy értünk a keresztig. Minden templom ezt a titkot őrzi, minden templomból ez a végtelen szeretet árad az Eucharisztián és a szentségeken keresztül. Erről az áradó folyóról beszélt Ezekiel próféta, aki előre jelezte a Jézus megnyílt szívéből fakadó vizet, a kegyelmek forrását. Minden oltár Golgota, ahol Isten végtelen szeretete újra és újra megjelenik.

Az evangélium kapcsán a püspök elmondta, hogy Zakeus olyan ember lehetett, aki fontos volt, de gyűlölték, féltek tőle az emberek. Sikeres volt, de boldogtalan: az ajtók bezáródtak előtte. Jézus azonban a kitaszítottakkal is szóba áll, mert másképp néz a világra. Zakeus felmászik egy fára, nevetséges helyzetbe hozza magát annak reményében, hátha Jézus megáll, és észreveszi őt. Talán az ő élete is megújulhat Jézus által. És valóban: Jézus tekintetében nincs irigység, félelem, megvetés, nem az ítélet sugárzik belőle, mert felfedezi Zakeus igazi énjét, a gyermeket, aki szeretni akar. Jézus szánalommal tekint rá, fel akarja emelni, meg akarja tisztítani őt.

Mi is megfürödhetünk Isten kristálytiszta tekintetében. Igazából azok vagyunk, amilyennek ő lát minket.

Nekünk mindnyájunknak és a világnak is arra van szüksége, hogy megtapasztaljuk: Isten annyira szeret minket, hogy le sem tudja venni rólunk a tekintetét. Ezt jelzi a templomokban látható háromszögben lévő szem. Az emberi szívet semmi más nem tudja betölteni, csak Ő, ezért a templomban Isten tekintete elé lépünk.

Ha nem belőle merítünk, a kultúráink elvesznek. Martin Bubert idézte Székely János: „A kultúra addig él, amíg kapcsolatban van azzal az éltető forrással, amely létrehozta.”

Az emberiség belebetegszik, ha ebből a forrásból nem tud meríteni. Merítsünk tehát a forrásból, mert akkor az életünk kiteljesedik. Fogadjuk be a forrást, ami fakad a templomainkban, a jászol és a kereszt tanítson alázatra, mi is legyünk templommá – biztatott a püspök.

Ezt követően történetekkel érzékeltette, hogy a kegyelem hogyan tud tovább áradni, hogyan tudja betölteni, kiteljesíteni az ember életét, ha befogadja azt. Mennyire látszik ez azoknak a példáján, akik nem hallottak Istenről, mégis megtértek, megkeresztelkedtek, imádkoztak házastársért, otthonért, gyermekért, és megtapasztalhatták a Gondviselést; vagy annak az embernek a példáján is, akit szülei újszülöttként elutasítottak, mégis lassanként megérezhette, Isten személyesen szereti őt, nem egy a sok közül, aki lényegtelen.

Az életünk nem a semmiből a semmibe tart, van beteljesedés, van igazság.

A kegyelem forrása tovább árad, formáljon minket is, hogy a szívünk templommá legyen, amely által Isten alakítja a világot. A szentmise felajánlása is ezt a gondolatot vitte tovább: „Így építsen minket élő templommá, hogy a békéről szóló látomás a mennyei Jeruzsálemben valóra váljék.”

A szentmise végén Lovas András, a képviselő-testület világi elnöke megköszönte Székely János jelenlétét, biztató, tanító szavait, valamint azt, hogy közéjük valónak tekinthetik a püspököt, hiszen itt ministrált, itt volt az ifjúsági közösség tagja is.

Az ünneplés agapéval folytatódott a kolostor kvadrumában és hátsó udvarán. Citeraszó kísérte a beszélgetéseket, a fiatal korosztálynak volt kézműveskedés és mindenféle gyerekprogram: kötélmászás, lufizás, ugrálóasztal. Vásárolhattunk a plébánia jubileumi kiadványából, de pólót is választhattunk, mely az idetartozást fejezi ki. És egy hatalmas, a templomot ábrázoló torta is készült.

A kolostor folyosóján megtekinthettük a templom történetéről nyílt kiállítást, mely felidézte azoknak az ikonikus szerzeteseknek az alakját, kik szüleink, hozzátartozóink életét is meghatározták. Csak felsejlik az a rengeteg történet, amit a hívek saját életükben megtapasztalhattak az itteni ferencesek áldásos tevékenysége folytán: például, hogy egy alacsony, kis ferences testvér alázatosságával mindenkinek a szolgáló szeretet kimagasló példájává vált, miatta sokan fogadták el a szerzetesi vagy papi hivatást, azok is tisztelték, akik nem félték Istent; vagy hogy mások milyen áldozatokat hoztak értük vagy családjukért lelkivezetéssel, gyóntatással, bátorító beszélgetésekkel.

Otthon voltunk. Mindnyájan. Összetartozást ünnepeltünk. 250 éve áradó kegyelmekre csodálkoztunk rá e gyönyörű őszi vasárnap délelőttjén.

A szentmisét ITT tekinthetik meg online.

Fotó: Merényi Zita

Vámossy Erzsébet/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria