A kiengesztelődés reménye három tételben – A „Genezis” című filmről

A rendező elmondása szerint a film alapgondolata a 2008–2009-es rasszista indíttatású romagyilkosságoktól eredeztethető. A velünk és körülöttünk zajló események a közvetlenül érintett személyek és családok életén túl – a társadalom szövetének mozgása révén – mindannyiunkra hatnak, egy szint fölött a távolságunktól függetlenül, azonos erővel. Menthetetlenül összetartozunk.

Rokon alkotásként kínálkozik Fliegauf Bence Csak a szél című munkája, amely 2011-ben került mozivászonra. A Genezis túllép a velőbe taposó események bemutatásának igényén. A gyökerekig szeretne eljutni azzal a szándékkal, hogy a megtisztulás lehetőségeit kutassa. A történet három cselekményszálon fut, három epizódban pereg, így próbálja megrajzolni a teljesség árnyalt képét. A brutális gyilkosság következtében családját elveszítő roma fiúcska, Ricsi (Csordás Milán), az ügyben az egyik gyanúsított védelmét ellátó ügyvédnő, Hanna (Cseh Anna Marie) és a titokzatos kamaszlány, Virág (Illési Enikő Anna) története külön-külön bomlik ki, az események alig-alig érintkeznek, inkább csak hatnak egymásra. Így nem egy történetet látunk három szemszögből, hanem három utat járunk be, hogy a kölcsönhatások finom összefüggése mutathasson majd a kiút felé.

Mindhárom szereplő sebzett. Ricsi a szemünk láttára válik azzá, érezzük, ezt környezete sebzettsége szinte elkerülhetetlenné teszi számára. A jóra való fogékonyság eredendő szikráját jelzik az ablaknyílás kulcsfontosságú jelenetének feszült pillanatai, ahol a kisfiú tud jól dönteni. Virág vergődve, olykor naivan törekszik a jóra. Az ő sebeiről sajnos keveset tudunk, pedig ez sokat hozzátehetett volna a filmhez. Hanna megtörtsége hamar világossá válik. Ábrázolásában a rendező kissé túl is megy az elegendőn, miközben az okot jobb lett volna hamarabb tisztán láttatni. A két fiatalabb szereplő rémülten próbál küzdeni helyzetében, míg Hanna már messzire jutott gyötrődésében, ő képessé válik arra, hogy ne a sebzettségből, hanem a sebzettségre válaszoljon. Így haladható meg a sebzettség állapota, s ezen a ponton történhet meg a transzformáció, innentől léphet életbe az új paradigma.

A három főszereplő közül csupán Cseh Anna Marie rendelkezik filmes tapasztalattal. Elsőként Mispál Attila A fény ösvényei című alkotásában tűnt fel a vásznon 2005-ben, majd szerepet kapott Maár Gyula Töredék című filmjében is. Külföldön több rövidfilmben, tévésorozatban és nagyjátékfilmben is szerepelt azóta, többek között Paolo Sorrentino Európai filmdíjas alkotásában, az Ifjúságban. Csordás Milán és Illési Enikő Anna amatőr színészként első ízben álltak a kamera elé, és meggyőző, hiteles alakítást nyújtottak.

A Genezis plasztikus, erőteljes, precízen komponált képekben jelenik meg, melyek hol dokumentaristák, hol elemeltek. Dobos Tamás képei nem véletlenül hatnak erőlködés nélkül valóságosnak, hiszen játékfilmes munkái (Apaföld, Lágy eső, Hivatal, A Nibelung-lakópark) mellett dokumentumfilmeket is jegyez operatőrként (Másik Magyarország, Börtön rap), miközben fotóművészként is alkot. A film világpremierje a Berlinalén volt, magyarországi díszbemutatója pedig a Titanic Filmfesztiválon.

Jó választás volt az epizódos szerkezet, ám a vége felé így is kicsit hosszúnak tűnik a játékidő. Itt-ott a kevesebbtől több lett volna az egész, a harmadik epizód jelenetei nagyobb természetességgel, jobban gördültek volna. A befejezés azonban végül kárpótolja a nézőt. Tisztán, egyértelműen, de nem patetikusan mutat a megbékélés felé. Filmjével Bogdán nagy feladatra vállalkozott, amelyet nem hibátlanul, de meg tudott oldani. A társadalom elvenében lüktető problémához felelős művészként nyúlt, úgy, ahogyan azt kevesen teszik. Hiányosságaival együtt is volt értelme ennek a bátor vállalásnak. A film reményteli lépés az előítélek felszámolása, a megbékélés felé.

Fotó: Imdb.com

Hajnal Gergely/Magyar Kurír

Az írás az Új Ember 2018. május 6-i számának Mértékadó mellékletében jelent meg.