A közöny vértanúiért imádkozunk – Szentmise az elhunyt hajléktalanokért Budapesten

Hazai – 2020. február 17., hétfő | 19:54

A Sant’Egidio közösség február 16-án délelőtt a józsefvárosi Szent József-templomban emlékezett az elmúlt évben meghalt hajléktalan barátaira. A szentmisét Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök mutatta be. A szertartás után ebédre terítettek a templomban.

1983-ban Rómában a Termini pályaudvaron vesztette életét Modesta Valenti, 71 éves hajléktalan asszony. Nem vitte el a mentő, mert piszkosnak találták. Banális történet, számunkra azonban a közöny vértanúsága – mondta el Szőke Péter, a Sant’Egidio közösség magyarországi felelőse a szentmise elején. „Hány beteg embert látunk, akinek nem az utcán volna a helye! Vajon ki nyújt segítséget számukra? Van-e számukra hely a mentőautóban? A kórházban ki tud beszélni az orvossal, ki tud törölközőt, szappant, papucsot, fürdőköpenyt vinni nekik?” – sorolta a közönyből felrázó, súlyos kérdéseket.

Az evangélium felolvasását követően hallhattuk a neveket, az utcán meghalt hajléktalan barátok nevét, becenevét, hosszú volt a lista, akikről nem feledkeztek meg, és milyen hosszú lehet az a lista, akikről megfeledkeztek Budapesten és a világ más nagyvárosaiban. Arcok, történetek elevenedtek meg előttünk, olyan emberek története, akik hordozták az élet keresztjét, megtapasztalták a földi élet árnyoldalát, ahogyan Mohos Gábor püspök fogalmazott homíliájában. Egyedi és megismételhetetlen életek, Isten szeretett gyermekeinek élete: Jenci, aki mindig derűs volt, gyermeki gondolkodásával meglágyította a szíveket; Laci, akit a kábítószer ejtett fogságba, de Dantét idézte fejből; Mónika, akinek nagyon fájt, hogy kislányát nem kaphatta vissza az állami gondozásból; Attila, akinek nevét januárban a hírekből ismertük meg, mert egy lakókocsiban égett halálra; Erzsi néni, akinek értékes lakása volt, mégis a Kálvin téren kellett kéregetnie betegsége miatt; Bajusz, akinek bár nem volt semmije, mégis gondot viselt másokra, szeretetet adott… Az értük mondott imádság közben a résztvevők cserépedényekben helyezhették el az emlékükre gyújtott gyertyákat.

Mohos Gábor püspök a vasárnapi evangéliumhoz kapcsolódva a törvényről beszélt, amely eszköz, hogy rátaláljunk az Istenhez vezető útra. Az embernek a szívét kell megnyitnia a jóra, a békére, hiszen itt születnek meg az érzések, gondolatok, amelyekből a cselekedetek fakadnak. A problémák gyökere is itt van: a szeretet hiánya, az önzés. Sirák fia könyvének olvasmánya is arra figyelmeztetett: Isten senkinek nem adott parancsot a rosszra. A rossz akkor születik meg a szívünkben, ha nem fogadjuk be a jót. A farizeusok a látszólagos törvény szerint éltek, de a szívük közönyös maradt. A kérdés számunkra az, van-e érzékenység a szívünkben, embertársunknak tudjuk-e tekinteni a másikat, akiben ott van a csoda, hiszen Isten megismételhetetlen alkotása.

Az elhunyt szegényekért mondott imádság megmutatja, hogy az egész emberiség Isten szeretett gyermekeinek nagy családja. A püspök arra buzdított mindenkit, hogy bízzunk Jézusban, aki igaz barátunk, aki reményt adó utat mutat, amikor magunkban sem bízunk, zsákutcában érezzük magunkat. Kérjük, hogy vezessen el minket szívünk gyógyulására.

Kérjük Istent, hogy bocsássa meg, amikor közönyösek voltunk, és életünk legyen tanúságtétel, hogy a szívünkben Isten szeretete felébresztette az emberek iránti szeretetet – zárta homíliáját Mohos Gábor püspök, aki koncelebráló paptársaival – Michels Antal plébánossal és Gájer Lászlóval, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának tanszékvezető tanárával – együtt leült a templomban ókeresztény módra, az oltár meghosszabbításaként megterített asztalokhoz, hogy együtt ebédeljen a hajléktalan, szegény emberekkel, akik eljöttek a szentmisére, hogy megemlékezzenek sorstársaikról, barátaikról, családtagjaikról.

Többen elmondták már korábban és most is – hiszen a Modesta-misét minden évben bemutatják Budapesten –, hogy megerősítés számukra a megemlékezés, biztatás, remény, hogy róluk sem feledkeznek meg haláluk után a Sant’Egidio közösség tagjai, akik hetente igyekeznek az irgalmas szamaritánus figyelmével látogatni őket Budapest terein, utcáin, hőségben és fagyban is, és a kórházakban is, ha betegen oda kerülnek. Ennivalót, innivalót, meleg holmit és jó szót próbálnak vinni, szeretetet és barátságot kapnak cserébe. És nemcsak ők, hanem mindazok a szervezetek, melyek csatlakoznak a megemlékezéshez: a Szent Rafael Karitász, Teréz anya nővérei, az Oltalom Karitatív Egyesület, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat…

Az ízletes ebédet a Sant’Egidio közösség régi barátai, segítői, a Kapuvári ÍzvadÁszok főzték, akik a közösség tagjait és szegény barátait is már név szerint ismerik, nemcsak Budapesten, hanem Pécsen és Rómában is, ahol vízkeresztkor főznek immár évek óta a közösség szegények számára fenntartott étkezdéjében.

„Együttlétünk remény arra, hogy a közöny helyett a testvériség városává válhat Budapest. Mert minden megváltozhat. Minden lehetséges annak, aki hisz” – a szentmise köszöntőjében elhangzó remény szinte kézzelfoghatóvá vált a szertartás végére, amikor lelki és testi táplálékkal is jóllakott a vendégsereg, az „irgalmas szamaritánusok” és az „útszélen félholtra vert emberek” gyülekezete, akik Isten szava körül egy nagy családdá, Isten népévé válnak.

Fotó: Lambert Attila

Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria