A LEGO oktatási programjával ismerkedhettek meg a Miskolci Egyházmegye pedagógusai Edelényben

Hazai – 2016. április 30., szombat | 12:54

A Miskolci Egyházmegye köznevelési intézményei szakmai napot tartottak Edelényben, a Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskolában április 25-én. A szakmai nap célja az iskolában alkalmazott új, dániai LEGO Oktatási Program bemutatása volt.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Az összejövetel az iskola kápolnájában kezdődött közös imával, majd Barta József igazgató köszöntése és az Oltalom Tagóvoda néptáncosainak előadása következett.

A rendezvény további részében az iskola tanárai és tanulói bemutatták a programban rejlő lehetőségeket. Az intézmények képviselői megbizonyosodhattak arról, hogy az eszköz segíti a gyerekek problémamegoldó képességének fejlődését, a kreativitást, illetve kimeríthetetlen képességfejlesztő és motivációs lehetőségeket nyújt. A pedagógusok a gyakorlatban láthatták a kompetenciaalapú oktatás játékos megvalósulását egy első osztályos matematikaórán. Az intézmény 7-8. osztályos diákjai pedig robotot terveztek, építettek és programoztak. Az iskolában a játékot alkalmazzák a kötelező olvasmányok feldolgozására, képregények, vagy éppen animációs filmek készítésére is.

Forrás és fotó: Miskolci Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria