A lovagkirály tiszteletére Szent László-napokat tartanak Győrben

Kultúra – 2016. június 21., kedd | 9:55

Szent László király tiszteletére hatodik alkalommal idézik meg a lovagkort Győrben június 24. és 26. között.

Serfőzőné Tóth Andrea, a Szent László-napokat szervező Győri Művészeti és Fesztiválközpont igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy a program ezúttal is világi és szakrális elemekből épül fel, emlékezve a győri bazilikában őrzött Szent László-hermára. A fesztivál koncepciója, hogy bemutassa a középkort, valamint a király alakját, aki a magyar történelemben összekapcsolódik a lovagság, a vitézség és a becsületesség fogalmával.

A rendezvény június 24-én a lovagok hagyományos toborzó felvonulásával kezdődik a belvárosban, amelyen mintegy háromszázan vesznek részt.

Az Aranyparton szombaton délelőtt a lovagkort idéző kézművesvásár, lovagi táborok, gyalogos és lovas tornák, ügyességi játékok, kézműves-foglalkozások várják a gyermekeket, akik a lovagi hétpróbát is kiállhatják.

Déltől a Szelindek zenekar ad koncertet, majd harcászati, egyebek mellett vívó, íjász- és lovasíjász-bemutatókat tartanak. Este kilenc órától a Rodeo Team csapat lovas-tüzes, később a Csókakői Hunok csapata tűzzsonglőr-bemutatót tart.

Vasárnap délelőtt a Maszk Bábszínház a Nyakigláb, Csupaháj meg Málészáj című műsorukat adja elő, majd Aranyszőrű bárány címmel Pék Dudás Zsuzsi és csapata mutat be interaktív mesejátékot.

Délután solymász-, lovas és harci bemutatókat tartanak, majd lovagi tornán és játékokon vehetnek részt a látogatók. A programot este a Szelindek zenekar koncertje zárja.

A Nagyboldogasszony-székesegyházban vasárnap 18 órától ünnepi szentmisét mutatnak be, majd kihelyezik Szent László hermáját. Este hét órától egyházzenei áhítatot tart a bazilika Palestrina kórusa és a budapesti Ars Renata énekegyüttes, amelyen elhangzik többek között Virágh László Ének Szent László királyról című műve.  

Június 27-én, hétfőn este hat órától püspöki szentmisét és körmenetet tartanak. A szentmisén ünnepi beszédet mond Bíró László családreferens püspök. A szentmise után a Győri Filharmonikus Zenekar ad koncertet Bach műveiből Rácz Márton vezényletével.

További információ elérhető itt.

Forrás: MTI; Győri Egyházmegye

Fotó: Gönyű Klub

Magyar Kurír