A madéfalvi veszedelem évfordulójára emlékeztek

Külhoni – 2017. január 12., csütörtök | 9:01

A madéfalvi veszedelem 253. évfordulóján rendezett megemlékezés a székelyföldi falu katolikus templomában szentmisével kezdődött január 7-én, melynek főcelebránsa Antal József tekerőpataki plébános volt.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A Zöld Péter Általános Iskola diákjai a madéfalvi veszedelem történetét idézték fel. 1764 januárjában a csíki, kászoni és háromszéki települések küldöttei beadvány szerkesztésével akartak tiltakozni a határőrséget átszervező és ezzel szabadságjogaikat nyirbáló császári rendelet ellen. Madéfalván szállásolták el a székely települések képviselőit. A császári csapat 7-én hajnalban körbezárta és megtámadta az alvó falut. A vérengzésnek több száz áldozata volt.

A történelmi esemény évfordulója alkalmából celebrált szentmisét követően az emlékezők a templomtól a turulmadaras emlékműhöz vonultak.

Csibi Krisztina, a budapesti Magyarság Házának igazgatója, a madéfalvi veszedelem után elmenekültek leszármazottaként is szólt a jelenlévőkhöz. Potápi Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkár üzenetét is tolmácsolva bejelentette: a magyar kormány 170 millió forinttal támogatja a Siculicidium-kápolna építésének befejezését. [Siculicidium (latin): a székelyek lemészárlása – a szerk.]

Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja szerint a szabadságukért kiálló székelyek mához szóló üzenete bátorságra, helytállásra, meg nem alkuvásra, a jogokért folytatott küzdelemre biztat. A közösségekre nézve ma a közöny jelenti a legnagyobb veszedelmet.

Tánczos Barna szenátor elmondta: ha térdre is kényszerítették a székelyt, mindig képes volt felállni és újrakezdeni a küzdelmet. „Meggyőződésem, hogy a 21. században is azért kell évről évre rendszeresen ide, Madéfalvára eljönnünk, hogy megüzenjük ország-világnak: ha kilencvenkilencszer kényszerítenek térdre, századszor is felállunk. Örök a székely nép szabadságszeretete, a konokságunk és a kitartásunk amellett, hogy a mi dolgainkban mi akarunk intézkedni!”

A csíkszeredai hegyivadász-alakulat képviselői első alkalommal vettek részt és koszorúztak az emlékezésen. A jelenlévők tapssal köszöntötték őket.

Forrás és fotó: Romkat.ro

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria