A Magyar Máltai Szeretetszolgálat jótékonysági akciói 2017 adventjén

Hazai – 2017. november 29., szerda | 14:48

Minden karitatív szervezet életében a legaktívabb időszak advent ideje, az ünnepi készülődés a karácsonyra. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat számára a legfontosabb, hogy az általa egész évben segített emberek a máltai önkéntesekkel és munkatársakkal közösségben élhessék meg a karácsony csodáját.

A következő hetekben több mint kétszáz intézményben tízezernél is több ellátásban részesülő ember karácsonyát készíti elő a karitatív szervezet. Ezekben a hetekben megsokszorozódik a rászoruló emberektől és különböző közösségektől érkező kérések száma. Szerencsére az adományozó, támogató szándék is ilyenkor a legerősebb. A többi nagy karitatív szervezethez hasonlóan a máltai szeretetszolgálat is különleges feladatokkal, gyűjtésekkel készül az adventre, hogy a máltai közösség a lehető legtöbb ember számára jelentsen emberi közelséget, támogatást az év utolsó heteiben is.

Idén december 14. és 19. között 21. alkalommal rendezi meg a Magyar Máltai Szeretetszolgálat a Spar-csoport kijelölt üzleteiben az „Adni öröm!” akciót. A karitatív szervezet 165 Spar és Interspar üzletben több mint 3500 önkéntes – köztük több száz középiskolás diák – részvételével tartós élelmiszert gyűjt a rászoruló embereknek. A csomagok egy része hajléktalan emberek számára készül, más részét nagycsaládosoknak és idős embereknek juttatják el a szeretetszolgálat csoportjai és intézményei. Az akció vásárlók tízezreinek nyújt lehetőséget arra, hogy az ünnep előtt rászoruló embereken segítsenek. A gyűjtésről az www.adniorom.hu honlapon lehet részletesen tájékozódni, ahol a jótékonykodást segítő praktikus információk mellett az akcióban részt vevő üzletek is megkereshetők; az adományszámláló segítségével az összegyűlt élelmiszer mennyiségét lehet nyomon követni. Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége a Magyar Máltai Szeretetszolgálat jószolgálati nagyköveteként idén is személyesen részt vesz karácsonyi gyűjtésben.

A karitatív szervezet intézményei és csoportjai az akció előtt is folyamatosan fogadják a tartósélelmiszer- és ruhaadományokat. Az 1350-es adományvonalon hívásonként 250 forinttal támogatható a máltai szervezet munkája; a www.adomanyozz.hu oldalon online átutalással is lehet segíteni. A máltai szervezet célja, hogy az előző évekhez hasonlóan közel harmincezer család, idős ember részesüljön karácsony előtt az összegyűjtött élelmiszerekből összeállított csomagokból.

Az adventi időszakban számos felajánlást kap a máltai segélyszervezet magánszemélyektől és cégektől, melyeket az önkéntes csoportok vagy intézmények által ellátott nélkülöző embereknek, családoknak, illetve a szeretetszolgálatnak a 31 legszegényebb járásban zajló gyerekesélyprogramjában érintett gyerekeknek juttatnak el. A szegénységben élő gyermekek támogatására 200 és 500 forintos adománykártyákat lehet megvásárolni a SPAR és INTERSPAR áruházakban, az OMV töltőállomásokon és az interneten, amelyekért nemcsak készpénzzel, hanem SuperShop-pontokkal is fizethetünk.

Az iskolások is bekapcsolódhatnak a Magyar Máltai Szeretetszolgálat karácsonyi jótékonysági akciójába a PontVelem okos program „Segíts Velem” karácsonyi ajándékgyűjtésén keresztül. Az ország több mint 250 általános iskolájában a gyerekek bevihetik az iskolába megunt, de jó állapotú játékaikat; az iskolákból összegyűjtött adományokat egy csomagszállító cég a szeretetszolgálat regionális központjaiban juttatja el, ahonnan a szervezet közvetlenül a rászoruló gyerekeknek nyújtja át az ajándékot.

December 8-án és 9-én hatszáz ember juthat meleg ételhez a Máltai Szeretetszolgálat és az adományozók jóvoltából Budapesten. Két nap alatt 300-300 rászoruló számára osztanak ebédet a szervezet Batthyány téri központjában, ahol mindkét napon rendel a mozgó orvosi rendelő, így az ebéd mellett ingyenes egészségügyi vizsgálaton is részt vehetnek a rászoruló emberek. Vidéki nagyvárosokban is szerveznek ételosztásokat, kávé- és teaosztást, gyerekjáték- és ruhabörzéket, melyeken nehéz helyzetben élő családok kaphatnak segítséget a karácsonyi készülethez. A tél folyamán minden héten legalább ötszáz adag meleg ételt igyekeznek azok számára adni, akik napjaikat hidegben töltik.

A Videoton játékosai és szurkolói is kiveszik a részüket a karácsonyi jótékonysági akciókból: a csapat székesfehérvári mozgáskorlátozott és fogyatékkal élő fiatalok számára szervezett gyűjtést, a felajánlásokat a szeretetszolgálat támogató szolgálata juttatja el az érintettekhez. A fogyatékkal élő gyerekek és fiatalok megsegítésére több településen meghirdetett gyűjtések eredményeképpen országszerte ötszáz, egész évben segített fiatalnak szeretnének ajándékot vinni az ünnepre.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat a határon túli magyar lakta területeken élő családokat és intézményeket is támogatja – adventben is: a Szent László Szövetséggel és a Rákóczi Szövetséggel együttműködve partiumi falvaknak és felvidéki magyar nyelven oktató intézményeknek visznek anyaországi iskolákban és plébániákon összegyűjtött könyveket, játékokat és élelmiszereket. A Kárpátalján működő máltai szervezettel közösen nagycsaládoknak, egyedülálló idős és mozgássérült embereknek szerveznek gyűjtést. Az adományokat a karácsony előtti napokban adják át a rászorulóknak. A szeretetszolgálat és más támogatók segítségével adventi ajándékként kárpátaljai kistelepüléseken iskolai számítógéptermet alakítanak ki, orvosi rendelőt szerelnek fel, és korszerűsítik a közvilágítást. A cél, hogy a határainkon túl élő magyar közösségek, rászoruló emberek megérezhessék az anyaország együttérzését és közösségvállalását az ünnepen. Közel háromszáz kisiskoláshoz, kétszáz idős emberhez és ötszáz családhoz jut el adományuk.

Az advent során a Hajléktalan Jézus-szobor Esztergomban és a fővárosban hívja fel a figyelmet arra, hogy a köztünk élő rászorulókban elsősorban a másik embert vegyük észre. December 2. és 10. között Esztergomban a Széchenyi téren lesz látható az együttérzés szobra; az „Adni Öröm!” akció időtartama alatt a Batthyány téri központban, karácsonykor pedig a zugligeti országos központban helyezik el a Hajléktalan Jézust ábrázoló alkotást.

A Máltai Szereteszolgálat célja, hogy világossá tegyék: az emberi kapcsolatokat, az együttérzést, közösségvállalást és szeretetet nem pótolhatjuk csomagokkal, tárgyakkal, ajándékokkal. Értenünk, éreznünk kell, hogy a legnagyobb lehetőséget az ember számára a másik ember jelenti. Ha eszerint élünk, érzünk, cselekszünk, akkor a karácsony üzenete eléri a legfontosabb célját, szívünket, emberségünket.

Forrás és fotó: Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria