A magyar nemzet határtalan ünnepe – Felszentelték az atyhai templomot

A kis falu nagy ünnepe egyszerre volt bensőséges és méltóságteljes. Messzi vidékekről is hazatértek a templom védőszentjének, Szent Mária Magdolnának névünnepére az elszármazottak; zarándokként érkeztek a támogatók, jótevők; a testvértelepülések, a székelyföldi és a községi elöljárók és mindazok, akik imával, cselekedetekkel, adományokkal járultak hozzá, hogy a maroknyi katolikus közösség hálaadással léphesse át új temploma küszöbét.

Atyha több mint kétszáz éves temploma három évvel ezelőtt, 2016. szeptember 18-án egy villámcsapást követően a tűz martalékává vált. A magyar nemzet összefogása lelket öntött az alig kétszáz főt számláló helyi közösségbe, a határtalan együttérzés pedig felemelte romjaiból az atyhai templomot. Három újonnan öntött harang és az első ízben megszólaló orgona is ünnepre hívott július 20-án.

A szentelési szertartást Jakubinyi György, a gyulafehérvári főegyházmegye érseke Tamás József püspökkel együtt végezte. A római katolikus egyház legünnepélyesebb liturgiáján, a templomszentelési szentmisén sok paptestvér is koncelebrált – köztük Atyha korábbi lelkipásztorai.

A szertartás a napokban állíttatott székely kapu megáldásával kezdődött. Az érsek imában kérte: tudják áldással megnyitni a kaput, a belépők Krisztus szavát igaz szívvel kövessék és a mennyei Jeruzsálem építésében mindjobban növekedjenek. Ezt követően a liturgia első kiemelkedő pillanata volt, amikor a templom előtt Adorján Imre helyi plébános ünnepélyesen átadta a kulcsot a szentelő főpásztornak, aki jelképesen megnyitotta a templom ajtaját.

A felcsendülő orgonaszó mellett vonultak az ünneplők az imádság hajlékába, amely ezúttal szűknek bizonyult – sokan állták, ülték körbe a szép épületet. Az egyházközség gondnoka, Máthé Árpád visszaemlékezett azokra a hosszú percekre, amikor 2016 szeptemberében tehetetlenül nézték, miként válik a lángok martalékává templomuk, olvadnak el harangjaik, és vész oda minden, amiért őseik áldozatot hoztak. A gondnok köszönetet mondott plébánosuknak, aki mindvégig mellettük volt a bajban és az azt követő reménységben.

A hálaadó vers elhangzása után az érsek áldást kért a vízre, a szentelt vízzel meghintette a falakat, majd megáldotta a harangokat és az orgonát.

Prédikációjában Jakubinyi György emlékeztetett az első, Jézus által az utolsó vacsora termében bemutatott szentmisére, amely elővételezte kereszthalálát, és amelyben két szentséget alapított: az Oltáriszentséget, valamint az egyházi rendet, amelyeket a szeretet nagy parancsával kötött össze. Minden, a későbbiekben bemutatott szentmise erre emlékezteti az „élő kövekből” épült közösséget.

A megkárosodott atyhai templomot sok jótevő összefogása, hite emelte újra. A felszentelés, a benedikálás egyszeri és megismételhetetlen szertartás egy-egy templom életében. A szentelés szertartása a megdicsőült egyház közbenjárásának kérésével, a Mindenszentek litániája eléneklésével kezdődött, majd elhelyezték az ereklyéket – két, a 3. századból származó vértanú ereklyéjét, melyeket még Jakab Antal püspök áldott meg. A szentelés során az érsek szent olajat, krizmát – amely a Szentlélek jele és a gyógyulás jelképe – öntött az oltár négy sarkába és a közepére, majd megkente vele az oltárt, Tamás József püspök pedig szintén a krizmával megkente a falakon a tizenkét keresztet – mint a templom oszlopait. A főcelebráns imában kérte, hogy amint az oltárról felszálló tömjénfüst, úgy a szentmisében felajánlott minden ima, áldozat és szeretet-cselekedet jó illatú áldozatként szálljon Istenhez. A szentelési szertartás az áldoztatás után az oltárszekrény megtömjénezésével és az örökmécses meggyújtásával, majd áldással ért véget. 

A szentmise végén a főpásztor megköszönte Adorján Imre plébánosnak, hogy a sok jóakaratot összefogta, és így újra temploma lehet az atyhaiaknak. Jakubinyi György köszönetet mondott a magyar kormány hathatós támogatásáért a jelen lévő Soltész Miklós államtitkárnak.

Adorján Imre plébános közössége nagy katasztrófája után a sok jó szándékú emberért mondott hálát. Megköszönte a főegyházmegyei gyűjtést, a testvéregyházak hozzájárulását és Magyarország kormányának támogatását.

Az Úr asztalánál voltunk vendégségben. Ha váratlan vendégként lépne közénk az Úr, boldogan látná a templom tragédiáját követő hatalmas összefogás eredményét – emelte ki Soltész Miklós, aki a gyerekekhez szólva arról beszélt, hogy most még talán nem érzik, mekkora csoda történt Atyhában. Itt, Székelyföldön újra hajlékot emeltek az Úrnak, és küzdenek azért, hogy a Kárpát-medencében a legkisebb közösség temploma is megújuljon, megmaradjon.

A helyi közösség plébánosa bízik abban, hogy a megújult templom Krisztus és a magyarság szolgálatában áll majd évszázadokon át, és képes lesz megújítani a falut is. Ezt húzta alá a záró vers üzenete: Atyha él és élni fog!

Forrás: Székelyhon

Fotó: Veres Nándor/Székelyhon.ro

Magyar Kurír