A márciusi földrengés után először tartottak misét a súlyosan megrongálódott zágrábi székesegyházban

Kitekintő – 2020. december 30., szerda | 18:10

Josip Bozanić bíboros, zágrábi érsek celebrálta az első szentmisét a zágrábi Mária Mennybemenetele-székesegyházban szenteste, december 24-én 9 órakor, kilenc hónappal azután, hogy a katedrális súlyosan megrongálódott a március 22-én történt 5,4-es erősségű földrengésben.

Március 22-én, szombaton nem sokkal reggel 6 óra után 5,4-es magnitudójú földrengés rázta meg a horvát fővárost. A katasztrófa miatt 26 ember került kórházba, köztük egy tizenéves lány másnap belehalt sérüléseibe. Számtalan kulturális intézmény, köztük iskolák, múzeumok és a híres zágrábi székesegyház, Horvátország legmagasabb épülete is jelentős károkat szenvedett. A gótikus stílusú katedrális két 108 méter magas tornyának egyike a rengés után leomlott. A Zágrábtól 10 kilométerre északra keletkezett földrengés 140 éve a legnagyobb volt az országban (december 29-ig, amikor még ennél is súlyosabb földrengés rázta meg a szomszédos államot. A tegnapi földrengésről egy másik cikkünkben olvashatnak – A szerk.).

A Mária mennybemenetele, illetve Szent István és Szent László magyar királyok tiszteletére szentelt római katolikus székesegyház alapjai a 11. századból származnak. Neogótikus stílusban építették újjá az 1880-as nagy földrengést követően, amelyben a torony és a hajó is megsérült. Az idén márciusban történt földrengés után kilenc hónapig zárva volt a katedrális. Miután az apszist kívülről és az épületet belülről is állványzattal erősítették meg, újra lehetővé vált, hogy liturgikus szertartásokat végezzenek a főtemplomban.

A karácsonyi vigíliai szentmisébe sokan a székesegyház előtt a szakadó esőben, illetve rádión és televízión keresztül otthonukban kapcsolódtak be, hiszen a járványügyi előírások miatt csak meghatározott számú résztvevőt engedtek be. A szentmise kezdetén Josip Bozanić bíboros rámutatott, hogy dacára a különleges körülményeknek, a keresztények előretekintenek, és reményüket Istenbe helyezve örömmel ünneplik a karácsonyt.

A főpásztor homíliájában beszélt arról, hogy Isten Jézus születésén keresztül úgy kapcsolódott az emberekhez, hogy megfoghatóvá és közelivé tette magát. Josip Bozanić szerint nem maradhatunk közömbösek. „Jézus születése megváltoztatott mindent. Az emberi történelem folyása új irányt vett, amikor Jézus Krisztus, Isten Fia belehelyezte magát a világ történetébe. Kedves testvérem, Jézus bele akarja helyezni magát a te, az én, a mi életünk történetébe, hogy megmentsen minket. Hív minket, hogy vele együtt munkálkodjunk. Ha az evangélium megérintett téged, engem, minket, akkor, akárcsak a pásztorok, azt kell mondanunk: »Menjünk el Betlehembe!«”

A bíboros megemlékezett arról, hogy a március 22-i földrengés milyen mélyen megsebezte a Zágrábban és környékén élők életét, mennyi otthon és épület sérült meg a rengésben és annak utóhatásaiban.

Megemlékeztek azoknak a plébániáknak a híveiről is, amelyeknek templomai annyira megsérültek, hogy a karácsonyi szentmisét sem lehetett bemutatni bennük. Mijo Gorski és Ivan Šaško zágrábi segédpüspökök éppen a szentmise idején keresték fel személyesen e plébániaközösségeket, hogy szeretetükről, figyelmükről biztosítsák őket.

Josip Bozanić arra kérte a személyesen vagy a közvetítés által a szentmisén részt vevőket, engedjék, hogy a karácsony fénye rájuk ragyogjon a jelen szürkeségében. Kérte, hogy imádkozzanak mindazokért, akik valamilyen okból nem tudnak éjféli misén részt venni; a betegekért, hogy Isten egészséget adjon nekik; az egészségügyi dolgozókért, akik a betegek ápolásának szentelik magukat; és végül azért, hogy Isten szabadítsa meg a világot a koronavírus-járványtól.

Fordította: Agonás Szonja

Forrás: Zágrábi érsekség sajtószolgálata

Fotó: Bernard Čović, GK

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria