A Mária Rádió megkezdi működését Madagaszkáron

Kitekintő – 2015. március 31., kedd | 12:25

A Mária Rádió március 25-én kezdte meg műsora sugárzását Madagaszkáron, az Ambositra egyházmegyében – tájékoztat a Vatikáni Rádió.

A szigetország lakosságának fele katolikus, és a megkereszteltek száma egyre növekszik. A politikai instabilitás és a nagyarányú szegénység miatt a helyi Mária Rádió nemcsak a katolikus hitre neveléshez járul hozzá, hanem az egység, a kiengesztelődés és az emberek jólétének előmozdításához is.

A rádiót április 28-án avatják majd fel hivatalos ünnepség keretében. A Mária Rádió Madagaszkár Afrika tizenkilencedik katolikus rádiója, és a második a kontinensen, amely a hallgatók nagylelkűségének köszönhetően jött létre.

2013-ban és 2014-ben kétéves kampányt tartottak „Mariathon” elnevezéssel, hogy összegyűjtsék az elinduláshoz szükséges összeget. Ebből az összegből december 8-án először Egyenlítői-Guineában kezdte meg működését a rádió, és hamarosan a Guineai Köztársaság fővárosában, Conakryban is indul az adás.

Az Afrikában működő Mária Rádiók naponta közzéteszik a Vatikáni Rádió híreit is, jelenleg francia, angol, spanyol és portugál nyelven – tájékoztatott Jean Paul Kayihura, az afrikai Mária Rádiók kontinentális képviselője, a Vatikáni Rádió francia nyelvű afrikai adásának munkatársa.

Forrás: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria