A menekültek megsegítéséről tartottak kerekasztal-beszélgetést Temesváron

Külhoni – 2019. december 6., péntek | 12:41

December első hetében a Temesvári Egyházmegye ifjúsági központjában kerekasztal-beszélgetést szerveztek, amelynek témája a Romániába érkezett menekültek megsegítése volt, illetve annak kérdése, hogy milyen módon kapcsolódhatnának be ebbe a felekezetek hívei.

Az akció kezdeményezője a romániai Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyház, amelynek menekültügyi megbízottja, Erika Klemm és Dieter Galter lelkész is jelen volt a megbeszélésen; továbbá a határőrség és a különböző jótékonysági szervezetek képviselői, köztük a temesvári Caritas és a nagyváradi Filantropia – adja hírül a Temesvári Egyházmegye sajtóirodája.

A romániai Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyház 2016 óta aktívan részt vesz a menekültügyi munkában, megbeszéléseket tartanak és adományokat gyűjtenek. Kezdeményezésükre a június 20-át követő első vasárnap imanapot tartottak a menekültekért: 2020-ban június 28-án tartják majd ezt az alkalmat.

A határrendőrség képviselője beszámolójában elmondta: a menekültek száma Romániában 2016-ban tetőzött. Legnagyobb részük hazájában eladja ingatlanát, hogy pénzhez jusson, majd embercsempészek segítségével Nyugat-Európába próbál utazni. Személyenként tízezer eurót fizetnek; viszontagságos módon, embertelen körülmények között utaznak, és sokszor minden álmuk szertefoszlik. Legtöbbjük úti célja Németország, Nagy-Britannia, Spanyolország és Olaszország.

Az AID Rom menekültügyi központ integrációs szakértője ismertette: 2018-ban négyezer menekültet regisztráltak Románia területén: a legtöbben Szíriából, Irakból, Iránból és Afganisztánból érkeztek.

Temesváron működik egy ötven férőhelyes átmeneti befogadóközpont, ahol az ország nyugati részén tartózkodó menekülteket szállásolják el. A szervezők ezért is tartják fontosnak, hogy a helyi felekezetek ismertessék híveikkel a menekültek helyzetét, adományokat gyűjtsenek, amelyeket a jótékonysági szervezetek továbbítanak a rászorulóknak.

Forrás: Romkat.ro

Fotó: Gerhardus.ro

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria