A mennyei liturgia előképe a szentmise – Bemutatták Pákozdi István könyvét a Sapientián

A szerző a Sapientia tanszékvezető tanára, évtizedek óta oktatja a liturgikát. A kötet előszavát jegyző Füzes Ádám liturgikatanár kiemeli: Pákozdi István a Praeconia liturgikus szakfolyóirat főszerkesztőjeként a hazai liturgikus publikációk inspirálója, emellett nyomon követi a nemzetközi tudományos szakirodalmat is, és megismerteti azt a magyar közönséggel.

A könyv első kiadása 2010-ben jelent meg, a Tihanyi Bencés Apátság gondozásában, A Bárány menyegzője címmel. A jelen kiadás revideált, javított változata az elsőnek, a Re: Publikáció Kiadó jegyzi.

A kötetet Kék Emerencia erkölcsteológus, a Sapientia tanára mutatta be, aki egyetemistaként tagja volt annak a közösségnek, amit István atya vezet egyetemi lelkészként. Kifejtette: a most megjelent könyv útmutató a liturgia megértéséhez.

Kék Emerencia elmondta, kántorként gyakran átéli azt, hogy amikor egyéb elfoglaltsága miatt nincs jelen a szentmisén, és megkér valakit, hogy állítsa sorrendbe az aktuális énekeket a szertartáson, megdöbbent arcokkal találkozik. Az egy dolog, hogy az ember ott van minden vasárnap a szentmisén, részt vesz a liturgikus cselekményeken... Természetes számunkra, hogy a pap bemutatja az áldozatot az oltárnál, automatikusan jönnek a válaszok, a kántor énekel, bekapcsolódunk, nincs rajtunk felelősség. Éppen ezért sokan nem ismerik a szentmise felépítését, nem tudják rendszerben elhelyezni a liturgikus cselekményeket.

Az erkölcsteológus egy hasonlattal élt: a kisgyermek örül, amikor a szülei mesét olvasnak neki, de amikor megfogalmazódik benne a vágy, hogy most már ő is olvasni akar, mert sok mindent szeretne megtudni, megérteni, egy idő után eljut oda, hogy még nagyobb örömét leli az olvasásban, mert új történeteket fedezhet fel, melyekben benne lehet saját fantáziájának a világa. – Kicsit ilyen a liturgia is, amelynek megértéséhez István atya könyve nagyon jó kiindulópontot ad. Ahhoz, hogy értsük, mi zajlik a liturgiában, hogy meg tudjuk határozni magunkat is abban, és azt is, hol van ennek a helye az életünkben, szükséges, hogy egyre jobban elmélyüljünk benne, megismerjük a szimbólumok jelentését, hogy megértsük, ki az, aki ott vár minket. Egy idő után az ember ráébred, hogy ez egy hatalmas csoda, és arra is, hogy ez már nem is tudást kíván, hanem az ember szívét. Sok mindent megtanulhatunk, a teológiát is űzhetjük magas fokon, de ha az ember szíve üres marad, akkor a nagy tudás nem sokat ér. A liturgiával ugyanez a helyzet – emelte ki Kék Emerencia.

Majd idézte tanszékvezetőjét, Papp Miklóst: „kell az a szerelmes elbűvöltség”. – István atya ebben él, elég egy szentmiséjén részt vennünk, elég ha beleolvasunk ebbe a könyvébe, hogy rájöjjünk ennek igazságára – tette hozzá a könyvet bemutató erkölcsteológus. – Legyünk otthon a liturgiában, tudatosuljon bennünk, hogy a mennyei liturgia előképe a szentmise, amin részt vehetünk – biztatott. – Éppen ezért: legyünk örömmel jelen, hiszen Jézus vár bennünket az Oltáriszentségben, a Megváltás ott van mindenben, és ez a lényeg. 

Pákozdi István könyvének címét – Örömünk ünnepe – Kék Emerencia így egészítette ki: amin nekünk is ünneplő szívvel és szeretettel kellene részt vennünk. „Adja Isten, hogy ez a könyv segédkönyve legyen liturgikus képzésünknek, annak tovább fejlesztésének, állandó liturgikus életünknek” – kívánta végül.

A szerző Pilinszky Jánostól idézett: „A szentmise liturgikus cselekménye – mely egyáltalán nem utánzat, hanem épp csöndjével és kimért csillagmozgásával idéz meg egy hajdani és halhatatlan, véres cselekményt – egyedül a hit közegében képes egyszerre megtörténni hic et nunc az oltáron, s ugyanakkor a keresztút egyszeri idejében. [...] Olyan megemlékezés, ami most történik, anélkül, hogy az egyszeri történést elbizonytalanítaná.” Majd hozzátette: így élte át a zsinat előtt a liturgiát egy mélyen hívő katolikus költő. „Sajnálattal tapasztaljuk, hogy manapság a liturgia már egész más irányba ment el, sok liturgián nem tapasztaljuk ezt a csöndet, ezt a szép csillagmozgást.”

A II. vatikáni zsinat már nem a misztikum, hanem a közösség felől közelít a liturgiához. Ezt szolgálja a nemzeti nyelv, a hívek felé néző oltár, az igeliturgia, a kánonok gazdagsága, a felolvasás, áldoztatás, ministrálásban való részvétel, és mindez szeretné bekapcsolni a hívőket a liturgiába – mondta el Pákozdi atya. – Nem tagadható azonban, hogy ez sok helyen átbillent egyfajta „happeninggé”, közösségi ünnepléssé; előfordul, hogy a liturgiát a nép tetszésének megfelelően átformálják, engedve olyan kísértéseknek, melyek megtörik a liturgia komolyságát, Krisztushoz méltó szentségét.

A szerző kiemelte, hogy ez a könyv se nem tradicionista, se nem modernista, megpróbál a múltból értékeket felmutatni, magyarázni, előtérbe helyezni, ami fontos a mai liturgia megértéséhez is. Ugyanakkor igyekszik a zsinat utáni liturgikus reform szellemének megfelelően gondolkodni, megérteni és használni a liturgia eszközeit, élni velük.

Pákozdi István megemlítette XVI. Benedek A liturgikus reform reformja című tanulmányát is (melyet megelőzött A liturgia szelleme című könyve), amelyben az emeritus pápa a feszületet helyezi a szentmise középpontjába a felajánlástól kezdődő résznél, és a régi századokban használt formát javasolja, hogy az Úrral, és nem annyira a hívekkel való kommunikációban éljük meg a liturgia ezen részét. – XVI. Benedek pápa lemondását követően e „reformfolyamat” abbamaradt, de öröm, hogy bár Ferenc pápa inkább pasztorális lelkületű, minden liturgikus szabályt betart – tette hozzá az Örömünk ünnepe – A római katolikus liturgia és a szimbólumok című könyv szerzője.

A bemutatón dicsőítő dalokat énekelt, gitáron kísérve önmagát, Palásti Bálint egyetemista.

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír