A mennyország előíze: gyümölcsszentelés Urunk színeváltozása ünnepén – KÉPRIPORT

Hazai – 2020. augusztus 13., csütörtök | 17:17

A görögkatolikus egyházban augusztus 6-ához kapcsolódóan gyümölcsöt szentelnek. E hagyomány jelentőségéről beszélt a híveknek Úrszínváltozás ünnepén Molnár Zoltán nyíregyháza-örökösföldi parókus.

A szerkönyvben eredetileg a szőlő megszentelése szerepel. Nem nehéz kitalálni, miért, hiszen ez az a gyümölcs, amelyből bor lesz, majd pedig az Eucharisztia – mutatott rá Molnár Zoltán. A bor ünnepi ital, emlékezzünk csak a kánai menyegzőre. A bor megédesíti az ünnepet, kifejezi, hogy az ember éppen nem a hétköznapok sokféle, fáradsággal járó munkáit végzi, hanem felülemelkedik, egy másfajta létmódba kerül, ami felüdít, pihentet, és amely megerősít a közösséghez tartozásban.

A parókus elmondta: manapság mindenféle gyümölcsöt megszentelünk ezen a napon, és ebben is fontos keresztény tanítás fogalmazódik meg. A gyümölcs olyan étel, amely készen van, azonnal fogyasztható, ezért leginkább képes kifejezni, hogy a teremtett világ az emberért van. Ez egy közvetlen tapasztalata az embernek Isten gondviselő szeretetéről, amiért hálát adunk.

Másrészt abban, hogy ételt szentelünk, kifejeződik a keresztény meggyőződés a testünkkel kapcsolatban. A testünket tápláljuk, épségét őrizzük, egészségéért is fáradunk. A test lenézése nem keresztény gondolat; számunkra a test – ahogy Szent Pál apostol tanítja – a „Szentlélek temploma”, amely a feltámadás várományosa. Az ember a testi mivoltában az, aki.

Természetesen nem esünk a másik végletbe, nem akarunk eltelni a testi örömökben és csupán ezekkel megelégedni, hiszen többre vagyunk hivatva: az Isten országára, amelyre elsősorban törekszünk. Helyes egyensúlyra van tehát szükségünk, amelynek megtalálásában vezérfonalunk maga a Szeretet.

A keleti egyház a szimbólumok sokaságával az örökkévalóságra irányítja a figyelmünket, képesek vagyunk a bor édességében, a gyümölcs zamatosságában megtapasztalni Isten gondviselő szeretetét, és azt, hogy ezek „előízei” valami jobbnak. Mindez pedig arra sarkall bennünket, hogy lelki, szellemi mivoltukban is keressük és találjuk meg Istenünket.

Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye

Fotó: Papp Angéla

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria