A művészekért imádkozott Ferenc pápa a hétfő reggeli szentmisén

Ferenc pápa – 2020. április 27., hétfő | 15:55

„Imádkozzunk ma a művészekért, akik nagy kreativitással rendelkeznek és a szépség útját mutatják meg nekünk. Az Úr adja meg mindenkinek a kreativitás kegyelmét a mostani helyzetben” – imádkozott Ferenc pápa április 27-én reggeli szentmiséje kezdetén.

A húsvéti időszak harmadik hetének hétfői napján Ferenc pápa a napi evangéliumot (Jn 6,22–29) értelmezte, mely tovább követi a kafarnaumi csodálatos kenyérszaporítás eseményeit.

Jézus eucharisztikus beszédének első részében a tömeghez fordul, és szemrehányást tesz neki, mert veszendő eledelért fáradozik, és nem olyanért, amely megmarad az örök életre. Erre megkérdezték tőle az emberek: „Mit tegyünk, hogy Istennek tetsző dolgot cselekedjünk?” Jézus ezt válaszolta: „Istennek az tetszik, ha hisztek abban, akit küldött.” A tömeg, amely korábban Jézust hallgatta, anélkül, hogy fáradozott volna, jóllakott. Azután elfelejtik az első lelkesedésüket Jézus szava iránt – hangsúlyozta a pápa. Ám Jézus éppen erre figyelmezteti őket. Helyreigazítja az emberek útját, mely immár világias irányt követ, és nem halad többé az evangéliumi úton.

Ez történik velünk is, amikor eltávolodunk az evangélium útjától, és elveszítjük az első lelkesültség emlékezetét az Úr szava iránt. Jézus pedig visszatérít bennünket az első találkozáshoz, ami kegyelem, szemben a Jézustól való eltávolodás kísértésétől. A kegyelem mindig visszavezet az első meghíváshoz, amikor Jézus szeretettel tekintett ránk. Mindnyájunknak megvan a Jézussal való első találkozás tapasztalata, amikor azt mondta nekünk: „Kövess engem!”. Aztán az út során eltávolodunk tőle, és elveszítjük ez első elhívás frissességét. „Kérjük az Urat, hogy adja meg nekünk ezt a kegyelmet, hogy visszatérjünk az első pillanathoz, amikor megtapasztaltuk a Jézussal való találkozást!” – mondta hétfő reggeli szentmiséje homíliájában Ferenc pápa.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria