A nagy álmok legyőzik a félelmet – Szabadtéri adventi dekoráció várja a látogatókat Monoron

Hazai – 2020. december 2., szerda | 13:51

Kruchió László idén sem hagyta, hogy a város lakói nélkülözzék az adventi várakozást segítő meseszép dekorációt: november 29. és december 13. között szabadon látogatható, hiszen a katolikus templom előtti tágas Szent István téren kapott helyet, körbejárható nappal és este is, sok-sok fényfüzérrel kivilágítva. Jó nézni az idelátogató embereket, végre mindenki mosolyog és reménykedik.

Tizenhárom éve rendezi meg Kruchió László dekoratőr az adventi installációt szülővárosában, Monoron. Különleges karácsonyváró helyszínné teszi ezzel a kisvárost, a híre terjed, egyre távolabbi helyekről látogatnak el ide az emberek, a monori Vigadó évről évre zsúfolásig megtelik a megnyitóra – éppen ez az oka, hogy idén nem lehetett megrendezni a kiállítást. A tavalyi eseményről szóló riportunkat ITT olvashatják.

A dekoráció megálmodója már hónapok óda tervezi az idei installációt, és nem hagyta, hogy álmait elfojtsa a járvány, a félelem, addig gondolkodott, míg a járványügyi rendelkezéseknek megfelelő, biztonságos módon eltervezte az idei alkalmat. Egy héten át hatan dolgoztak az alkotáson, a díszítésen, a világításon, hogy idevarázsolják a régi karácsonyok hangulatát.

A városi adventi koszorú is része az installációnak, a közepén kaleidoszkóp köti össze a szabadtéri dekorációt az elmúlt évek rendezvényeivel, ad ízelítőt a 13 év eseményeiből. Egy sárga Barkas is került a térre, benne ünnepi díszekkel.

Idén vaskos vasúti talpfák és farönkök adják a központi gondolatot, jelképezik az egyszerűséget, a természetességet. A fa keménységét a sok kis izzó, az örökzöld levelek, termések szelidítik. A hatalmas feldíszített fenyő alatt hatalmas mackók, mellette óriás jegesmedve, körös-körül játékok, diótörő-figurák, karácsonyfadíszek. A látogatók szinte részévé válnak az installációnak, nevető gyerekek szaladgálnak, bicikliznek, motoroznak, mosolygó felnőttek nézik őket, fotók, szelfik készülnek. A gyerekek postaládába dobhatják a Mikulásnak írt leveleiket, rajzaikat.

Adakozásra is van lehetőség, a cipősdoboz-gyűjtés ezúttal a kiállítás keretében, szabadtéren valósul meg, a Katolikus Karitász osztja szét majd az ajándékokat. Játékosság és komolyság egyszerre van jelen, a születés ünnepéhez kapcsolódó gondolatok sem hiányoznak, adventi kalendáriumot is olvashatnak a látogatók, Teréz anya szavai segítik az elmélyülést.

Fotó: Sipos Vince/Vigadó Kulturális és Civil Központ

Magyar Kurír
(tzs)

Kapcsolódó fotógaléria