A nagycsütörtöki lábmosás szertartását módosító pápai rendelkezés a nők megbecsülésének jele

Nézőpont – 2016. február 3., szerda | 17:53

Ferenc pápa döntésének megfelelően ez évtől a nagycsütörtöki lábmosás szertartásában nők is részt vehetnek. Mindez a plébániák életében mindig is jelentős szerepet vállaló nők iránti megbecsülés, szeretet jele – véli Pákozdi István egyetemi lelkész a Vatikáni Rádiónak írt jegyzetében.

Az idei húsvéti szent három nap kezdetére Ferenc pápa egy igen kedves ajándékot készített: az utolsó vacsorát megjelenítő ünnepi szentmisében az úgynevezett „tizenkét apostol” közé már nem csak férfiakat lehet választani és az oltár köré ültetni, akik átélik Jézus alázatos, baráti gesztusát, vendégszeretetét, hanem nőket is.

A lábmosás szertartása a 6. századi mozarab liturgiából (a spanyol katolikus egyház középkori gyökerű saját liturgiája – a szerk.) ered. A középkori szerzetesek gyakran végezték a vendéglátás jeleként, de a római liturgiában csak a 16. század óta lett a nagycsütörtöki liturgia állandó része. Érdekes és teológiailag jelentős tény, hogy a lábmosás soha nem vált szentséggé, de még szentelménnyé sem, hiszen semmiféle szöveg (szó) nem társul hozzá. Ha meg akarnánk határozni, akkor a quasi sacramentalia fogalmába tartozik. A pápa tizenkét fehér ruhába öltözött papnak, kanonoknak vagy szegényembernek, koldusnak a lábát mosta meg régen. A keresztény uralkodók is ugyanezt tették szegény, öreg, aggastyán férfiakkal. Van, ahol nem tizenketten voltak, hanem tizenhárman, az utolsó talán Mátyást vagy Pál apostolt jelentette. Nagy Szent Gergely pápa lábmosásakor a tizenkét apostol mellett egy angyal jelent meg tizenharmadikként. Hívták ezt a szertartást mandatumnak is, mivel ezt Jézus hagyatékul, testamentumául végezte, hagyta övéire: „Új parancsot adok nektek, ahogy én tettem, úgy tegyetek ti is…” Az énekkar a szertartás alatt az Ubi caritast énekli, felidézve az utolsó vacsora termének bensőséges hangulatát, a búcsúzó, halálba menő Jézus szeretetét.

A szertartás az evangélium után következik, amikor a pap leveszi felső ruháját, a miseruhát, kendőt köt, és minden „apostol” előtt letérdel, egy kancsóból vizet öntve a lábukra és megtörölve azt. Közben nem mond semmit, a gesztus csendje, meghittsége, beszédes cselekedete mindent kifejez.

A „tizenkét apostol” ugyanabban a szentmisében szentáldozáshoz is járul – remélhetőleg előtte elvégzi a nagyböjti, nagyheti szentgyónását –, a szentmisét követően pedig részt vesznek a testvéri agapén, ahol vendégül látják őket. Ez a szeretetvendégség régebben a szegény kiválasztottaknak nagy segítséget nyújtott: Esztergomban például a prímási asztalról magukkal vihették az értékes ezüst evőeszközöket, és még ajándékot is kaptak régen.

Ferenc pápa már korábban is gyakorolta, most azonban el is rendelte, hogy ezek között a hívek között ne csak férfiak, hanem nők is lehessenek. Ez a döntése semmiféle összefüggésben nincs azzal, hogy papi szolgálatot ezután is csak férfiak láthatnak el. A mostani pápai döntés a misekönyv eddigi rubrikájának megváltoztatásáról nem jelent valamiféle „lazulást” vagy „lejtőt”, amin elindulva majd oda érkezünk el, hogy „már mindent szabad”. Ugyanakkor Ferenc pápa lelkipásztori és egészen mélyen emberi megfontolásból rendelkezett. Jézus a munkatársai lábát mosta meg, példáját adva a szeretetének. Ma, és az egyház életében mindig is a plébániák munkatársai főként nők voltak. Manapság éppen őket kihagyni nagy szeretetlenség lenne, viszont bevonni őket ebbe a liturgiába, ahol megbecsülést, elismerést és hálás szeretetet kapnak, egészen pontosan követi Jézus emberi magatartását, gesztusát. Az evangéliumot ismerő ember tudja, olyan ez, mint Jézus a Jákob kútjánál. Igaz, se a szamáriai asszony lábát, se a bűnös nőt nem érintette, de feltételezhetjük, hogy Lázár házában Máriát és Mártát átölelte. Reméljük, egyre többen megértik a pápa szándékát, aki igyekszik minden erejével Jézus útját járni, és az egyház kétezer éves hagyományával összhangban azt tenni, amiben szabadsága van.

Forrás: Pákozdi István/Vatikáni Rádió

Fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria