A nápolyi bíboros Ferenc pápa látogatásáról

Kitekintő – 2015. január 12., hétfő | 10:00

Crescenzio Sepe nápolyi bíboros, érsek január 10-én Nápolyban bemutatta a pápa március 21-i pompeji látogatásának programját. Az egynapos látogatás érinteni fogja Nápoly életének teljes valóságát: a perifériák, a szegények, a fogvatartottak, a fiatalok világát.

A Szentatya – Rómából helikopterrel érkezve Nápolyba – már reggel nyolckor felkeresi a pompeji Rózsafüzér Királynéja-kegyhelyet, ahol a Szűzanya kegyképe előtt imádkozik.

Utána kezdődik a programja Nápolyban, ahol a város északi részének Scampia terén találkozik a helyiekkel. Szent II. János Pál pápa már látogatást tett ezen a téren, mely szentté avatása óta immár az ő nevét viseli. Itt tartja meg Ferenc pápa az első beszédét. Innen autón hajt a Plebiscito térre, majd tovább a történelmi városközpontba, ahol 11 órakor szentmisét mutat be.

Ebédidőben felkeresi a Poggioreale börtön fogvatartottait. Délután háromkor a nápolyi dómba látogat, ahol tiszteletét teszi Szent Januáriusz, Nápoly védőszentjének vérereklyéje előtt, és találkozik a papsággal. Ötkor a pápa a tengerparton találkozik a fiatalokkal, ezt követően a közeli hajókikötőből indul vissza helikopterrel Rómába.

A pápalátogatás előkészítésére és lebonyolítására a nápolyi érsekség bizottságot hozott létre. A nápolyi régió pedig törvényt hozott, mely 200 millió euró támogatásban részesíti a várost március 21-ére a pápalátogatás alkalmából.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: LaProvinciaOnline.info

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria