A nehezebb utat választani – Ternyák Csaba Győrben Boldog Apor Vilmos püspök ünnepén

Hazai – 2017. május 25., csütörtök | 11:40

Ternyák Csaba egri érsek május 23-án rekollekciót tartott a Győri Egyházmegye papsága számára a Győri Hittudományi Főiskolán, majd szentmisét mutatott be a Kármelhegyi Boldogasszony-templomban. A szentmisén koncelebrált Veres András győri megyéspüspök és Pápai Lajos nyugalmazott győri püspök.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Az egri főpásztor szentbeszédében emlékeztetett arra, hogy Boldog Apor Vilmos püspök teste évtizedeken keresztül a győri kármelita templom kriptájában nyugodott. A kommunista hatalom nem engedte, hogy a Nagyboldogasszony-székesegyházban temessék el, mivel 1945. március 30-án, nagypénteken szovjet golyó okozta sebesülését, amelybe néhány nappal később, április 2-án belehalt. Több mint negyven évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy véget érjen e „száműzetés”, és a vértanú főpásztor testét püspöki szolgálatának főtemplomában, a Nagyboldogasszony-székesegyházban helyezhessék örök nyugalomra. Az egri érsek felidézte, hogy az újratemetés teljes titokban és csendben történt 1986. május 23-án, püspöki titkárként ő maga sem vehetett részt a szertartáson.

Ternyák Csaba emlékeztetett, immár húsz év telt el azóta, hogy II. János Pál pápa 1997-ben Rómában boldoggá avatta a vértanú győri püspököt, aki feltétel nélkül hűséges volt Jézus Krisztushoz és az ő evangéliumához: 1945 nagyhetében nem csak magánkápolnájában imádkozott azokért, akiknek a püspökvár pincéjében menedéket adott. A pince előterében várta és fogadta az orosz katonákat, azzal a szándékkal, hogy megvédje pártfogoltjait.

Apor Vilmos édesanyja meghagyta gyermekeinek: „Ha az ember válaszútra kerül, válassza mindig a nehezebbet, mert biztos, hogy az lesz a helyes út. Én mindig ezt az elvet tartottam szem előtt, és sohasem bántam meg.” A vértanú püspök megtanulta ezt, és életében vezérelvként követte. Csak a hős édesanyák képesek arra, hogy a nehezebb út választására neveljék fiaikat. Erre tanította édesanyjuk a hét Makkabeus testvért, erre tanította a Boldogságos Szűzanya is Egyszülött Fiát, és erre tanít bennünket is – hangsúlyozta a szónok.

Ezt követően az életünkben felmerülő választási helyzetekről elmélkedve az egri főpásztor rámutatott: gyakran határozottan meg tudjuk különböztetni egymástól a jót és a rosszat. Ezekben az esetekben elméletben tudjuk, hogy a jót kell választanunk, azonban gyengeségből vagy rosszra hajló természetünk miatt időnként mégsem sikerül ezt megtennünk. Sokkal nehezebb azonban akkor, amikor többféle jó közül választhatunk, ilyenkor nem egyszerű eldönteni, mit tegyünk. Ternyák Csaba a fiatalok előtt álló, életüket meghatározó választás nehézségére is kitért, mint mondta, sokan késlekednek a párválasztással vagy a hivatásbeli elköteleződéssel, vannak, akiket Isten meghív a papi, szerzetesi hivatásra, de nem mernek igennel válaszolni.

Az érsek Boldog Apor Vilmos példáján keresztül mindenkit a nehezebb út választására bátorított. Felidézte: amikor a súlyosan megsebesült Vilmos püspök megtudta, hogy az általa védelmezett nők megmenekültek, csak annyit mondott, érdemes volt áldozatot vállalnia. „Igen, érdemes a nehezebb úton járni, érdemes a keskeny utat választani, érdemes Krisztus követőinek az erő és a hatalom gőgös megnyilvánulásai helyett szeretettel és jósággal közelíteniük az emberekhez.”

Ternyák Csaba szentbeszédében kitért arra is, hogy a jóságot sokszor félreértik, gyengeségnek tartják, és visszaélnek vele, ezért következetes gyakorlása kemény áldozatot kíván, akár az élet feláldozásához is vezethet. Tertullianus egyházi írót idézve a vértanúk vérét a kereszténység magvetésének nevezte a szónok.

Ebben hittek az apostolok, az első keresztények, ebben hitt Boldog Vilmos püspök is, aki jóságában életét adta a rábízottakért, mint Jézus, a jó pásztor. Ezt a jóságot kell megtanulnunk és gyakorolnunk az emberi élet minden területén – zárta homíliáját az egri főpásztor.

A szentmise végén a jelenlévők Boldog Apor Vilmos püspök közbenjárását kérve új papi és szerzetesi hivatásokért imádkoztak.

Forrás: Győri Egyházmegye

Fotó: Nagy Lajos/Győrfotó

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria