A nem muszlimok előtt is nyitva fog állni a mecsetté nyilvánított Hagia Sophia

Kitekintő – 2020. július 12., vasárnap | 12:48

A nem muszlimok előtt is nyitva fog állni a múzeumból mecsetté nyilvánított Hagia Sophia egykori ortodox székesegyház – jelentette ki Recep Tayyip Erdoğan elnök július 10-én, péntek este a török nemzethez címzett televíziós beszédében.

Az államfő egyúttal jelezte: az előkészületek befejeztével az első iszlám közösségi imádkozást július 24-én, pénteken, az előírt déli ima keretében tartják az épületben. Erdoğan kiemelte: Ankara a világörökségi helyszín múzeumi minősítésének megszűnésével eltörli a fizetős beléptetési rendszert. „A Hagia Sophia, amely az emberiség közös öröksége, új státuszával még őszintébb, még páratlanabb módon fog átölelni mindenkit” – fogalmazott a török elnök.

Az ellenkezést megfogalmazó nemzetközi nyilatkozatokra utalva Erdoğan arra szólított fel, hogy tartsák tiszteletben Törökország bírói és végrehajtó szerveinek döntését a Hagia Sophiát illetően. Kiemelte: a török vezetés megértéssel fogad mindennemű külföldi nézetet a témában, de az épület funkciójának ügye az ország szuverén jogaival kapcsolatos. – Törökország függetlenségének megsértéseként tekintenek bármely olyan megnyilvánulásra és kijelentésre, amely túlmegy ezen – nyomatékosította.

*

A Hagia Sophia státuszának kérdésében illetékes török legfelsőbb közigazgatási bíróság, az államtanács a nemzetközi felszólítás ellenére semmisnek minősítette az épület múzeummá alakításáról szóló, 1934-es minisztertanácsi döntést. Röviddel ezt követően Erdoğan rendeletet adott ki a bizánci építésű bazilika ismételt mecsetté alakítására vonatkozóan. A rendelettel az épület irányítása a török vallásügyi hivatalhoz (Diyanet) került.

A bíróság szerepét betöltő államtanács a határozatát azzal indokolta, hogy a Hagia Sophia annak az alapítványnak a tulajdona, amely 1453-ban az akkori Konstantinápolyt meghódító II. Mehmed szultán nevét viseli, és az épületet „mecsetként bocsátottak a társadalom szolgálatára”.

A Hagia Sophiát mecsetként jegyezték be az ingatlan-nyilvántartásba, minősítése jogilag nem is változtatható meg – tette hozzá a testület.

Forrás: MTI

Fotó: Wikimedia Commons

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria