A német muzulmán közösség tiltakozása a szélsőséges iszlamizmus ellen

Kitekintő – 2014. szeptember 21., vasárnap | 18:04

A németországi muzulmán közösség országos tiltakozó akciót tartott pénteken a vallás nevében elkövetett terrorcselekmények ellen – tájékoztat az MTI.


A hagyományos pénteki ima után kétezer németországi mecsetben, imaházban, imahelyen tartottak rendezvényt a Muzulmánok a gyűlölet és az igazságtalanság ellen nevű akció részeként.

Kilenc nagyvárosban tömeggyűléseket, békemeneteket szerveztek, a demonstrációkon politikusok, keresztény egyházak és a németországi zsidó közösség képviselői is részt vettek. A szónokok elítélték a rasszizmus és az erőszakos vallási fanatizmus minden formáját, különösen az Iszlám Állam (ISIS) nevű terrorszervezet kegyetlenkedéseit.

Az akciót a muzulmán közösség legfőbb szervezetei, köztük a Németországi Muzulmánok Központi Tanácsa (ZMD) szervezte. „Nem hallgathatunk, amikor a vallásunkkal visszaélve követnek el bűncselekményeket” – mondta Aiman Mazyek, a ZMD elnöke a Bild című lapban pénteken megjelent interjúban, hangsúlyozva, hogy az ISIS emberei „terroristák, akik bemocskolják az iszlám vallást, gyűlöletet és szenvedést hoznak Irakra és Szíriára, és hittestvéreiket gyilkolják”.

Az országos tiltakozó akcióval „világossá akarjuk tenni, hogy a muzulmánok többsége Németországban és világszerte másként gondolkodik és cselekszik”, mint az ISIS terroristái – mondta Aiman Mazyek.

Thomas de Maiziére belügyminiszter fontos és nagyszerű kezdeményezésnek nevezte az országos demonstrációt. A Die Welt című német és a Hürriyet című török lapban pénteken megjelent interjúban kiemelte, hogy a határokon túlmutató jelentőséggel bír, ha a németországi muzulmánok kiállnak az erőszak és a terror ellen. „A vallásnak békét kell teremtenie, és nem erőszakot szülnie, ez a keresztények, zsidók és muzulmánok közös meggyőződése Németországban” – mondta a belügyminiszter.

A gyűléseken, békemeneteken a szónokok a muzulmán közösség elleni támadásokról is megemlékeztek, rámutatva, hogy a visszaélés a vallással a békés muzulmánokat is sújtja Németországban. Hangsúlyozták, hogy 2012. eleje óta 80 támadást regisztráltak mecsetek, muzulmán vallási helyek ellen Németországban, és csak az utóbbi hónapokban öt gyújtogatásos merénylet történt.

A 80 millió lakosú Németországban nagyjából 4 milliós muzulmán vallású közösség él.

A radikális iszlamizmus legveszélyesebbnek tartott irányzatához, a szalafizmushoz hatezren tartoznak az alkotmányvédelmi hivatal (BFV) – a német belső elhárítás – szerint.

A BFV szerint eddig nagyjából négyszázan utaztak Németországból Irakba vagy Szíriába, hogy csatlakozzanak az ISIS-hez vagy más iszlamista terrorista szervezethez. A többség a szalafisták soraiból került ki. Eddig nagyjából 40 fő meghalt a közel-keleti harcokban, több mint 100 fő pedig visszatért. Közülük sokan csalódottak, kiábrándultak, de olyanok is vannak, akik komoly harci tapasztalattal és fanatizmusukban megerősödve érkeztek vissza Németországba.

Magyar Kurír