A pápa fogadta az ír miniszterelnököt

Ferenc pápa – 2016. november 29., kedd | 19:02

Ferenc pápa november 28-án, hétfőn kihallgatáson fogadta Enda Kenny ír kormányfőt.

Ferenc pápa Enda Kenny ír miniszterelnökkel és feleségével

A megbeszélések során a felek felidézték a Szentszék és Írország közötti történelmi kapcsolatokat. Kiemelték a katolikus egyház állandó hozzájárulását szociális és nevelési téren a társadalom közjavához. Foglalkoztak a keresztények szerepének jelentőségével a közéletben, elsősorban az emberi méltóság tiszteletben tartásának előmozdításában, kezdve a leggyengébbekével és a védtelenekével.

A beszélgetés során véleményt cseréltek Európa helyzetéről, kifejezetten utalva a migrációra, a fiatalok munkanélküliségére és azokra az alapvető kihívásokra, amelyekkel a kontinensnek szembe kell néznie politikai és intézményi szempontból – tájékoztat a pápai audienciáról kiadott szentszéki közlemény.

2011-ben, a papok által gyermekek ellen elkövetett szexuális visszaélések napfényre kerülése után az ír kormány bezárta vatikáni nagykövetségét, hivatalosan gazdasági okokra hivatkozva. Kenny 2011 júliusában, egy héttel a cloyne-i egyházmegyét vizsgáló bizottság jelentésének közzététele után az ír parlament alsóházában mondott beszédében élesen bírálta a Szentszéket a pedofília ügyének kezelésében. A vatikáni nagykövetséget 2014-ben újra megnyitották.

Ferenc pápa Írországba látogat 2018-ban – erősítette meg az ír miniszterelnök a vatikáni találkozót követően. Két év múlva augusztusban Dublinban rendezik meg ugyanis a családok világtalálkozóját, amelyen részt vesz a szentatya. Az ír püspöki konferencia már korábban meghívta Ferenc pápát az eseményre. Sajtóértesülések szerint az ír miniszterelnök most megerősítette a kormány részéről a meghívást.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria