A pápa részvéttávirata Desmond Connell bíboros, nyugalmazott dublini érsek halálára

Ferenc pápa – 2017. február 23., csütörtök | 13:59

Kilencvenéves korában, hosszas betegség után február 21-én elhunyt Desmond Connell bíboros, nyugalmazott dublini érsek. Ferenc pápa részvéttáviratot küldött Diarmuid Martin dublini érseknek.

A szentatyát mélyen elszomorítja Desmond Connell bíboros halála. Szívből jövő részvétét fejezi ki az érsekség főpásztorának, a papoknak, a szerzeteseknek és a világi híveknek. Táviratában emlékeztet Connell bíboros nagylelkű papi és püspöki tevékenységére, valamint filozófiai tanulmányaira, melyekkel az ír katolikus egyházat szolgálta. A szentatya a mindenható Isten irgalmas szeretetébe ajánlja a dublini egyházmegyét, valamint az elhunyt bíboros lelkét. A feltámadás biztos reményében apostoli áldását adja mindazokra, akik gyászolják a néhai bíborost.

* * *

Desmond Connell 1926. március 24-én született az írországi Phibsborough-ban, és teológiai alaptanulmányai végeztével 1951-ben szentelték pappá. Dublinban és Leuvenben folytatta filozófiai tanulmányait, és a dublini egyetem metafizika-tanára lett. II. János Pál pápa 1988-ban nevezte ki Dublin érsekévé, majd 2001-ben kreálta bíborossá. 2005 áprilisában részt vett a konklávén, mely megválasztotta XVI. Benedek pápát. Connell bíboros számos funkciót töltött be hazája egyházában és Rómában, főként a teológia és filozófia területén számos könyvet és tanulmányt írt. Érseki szolgálata végére sötét árnyként nehezedett az ír katolikus papok kiskorúak ellen elkövetett szexuális visszaéléseinek ügye, és mivel nem tudta ezt kellő eréllyel kezelni, lemondott hivataláról. A bűncselekményt elkövetett papok nevében nyilvánosan bocsánatot kért az áldozatoktól.

Halálával a bíborosok száma 225-re csökkent, ebből 118-an pápaválasztók, 107-en pedig nyolcvan éven túliak, és így nem rendelkeznek választójoggal.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: News.va

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria