A pápa Srí Lanka-i látogatása felülmúlta a várakozásokat

Kitekintő – 2015. január 16., péntek | 11:54

Ferenc pápa kétnapos Srí Lanka-i látogatásának mérlegéről a kíséretében utazó Federico Lombardi szentszéki sajtószóvivő nyilatkozott a Vatikáni Rádiónak.


A szentszéki sajtószóvivő elmondta: a Szentatya nagyon elégedett Srí Lanka-i utazásával, amit Isten kegyelmének él meg. Hálás a Gondviselésnek, amiért erőt ad neki olyasmihez is, amelyet az ő korában már nem képesek az emberek véghezvinni: azért, hogy ilyen pozitív formában találkozhat annyi emberrel, annyi néppel, mely megnyitja szívét a remény előtt.

Találkozás a volt elnökkel

Amint az gyakran előfordul, most is voltak protokollon kívüli események. Többek közt a pápa találkozója a volt elnökkel és testvérével, az előző kormány egyik miniszterével. Mivel még ő hívta meg a pápát Srí Lankára, üdvözölni kívánta a Szentatyát. Egy rövid udvariassági látogatásról volt tehát szó, amely azonban a béke és a tisztelet légkörében zajlott, mutatva az ország demokratikus érettségét, pozitív jelzésként a lakosság felé.

Látogatás egy buddhista szentélyben

A pápa a repülőtéren találkozott egy buddhista elöljáróval, aki meghívta őt, a Szentatya pedig élt a lehetőséggel, és szerda este elment a buddhista központba. Nagyon bensőségesen fogadták a pápát az imahelyen. Megmutatták neki a sztúpát, amelyben ereklyéket őriznek Buddha szobra előtt, és amelyet egyébként csupán egyszer egy évben nyitnak meg. Ez is a rendkívüli tisztelet és barátság jele volt a pápa iránt. Közben fiatal szerzetesek imákat kántáltak a legnagyobb természetességgel. Ez a fajta találkozó jól mutatja azt a családias hozzáállást, amellyel Ferenc pápa ápolja a személyes kapcsolatokat, akár más vallású emberekkel is – magyarázta Lombardi.

Üdvözlet a helyi püspököknek

Mivel csúszás miatt az eredeti program szerinti találkozó elmaradt a helyi püspökökkel, Ferenc pápa megragadta az alkalmat, hogy szerdán este fölkeresse őket. Ezzel akarta kifejezni barátságát, rokonszenvét irántuk. Rövid, de szívélyes hangú beszélgetés alakult ki tehát Péter utóda és a Srí Lanka-i főpásztorok között.

Joseph Vaz szentté avatása

Lelkipásztori szempontból a szentté avatási szentmise volt a Srí Lanka-i látogatás csúcspontja. Nagyon jól elő volt készítve a szentmise, imavirrasztással és szentgyónással készültek a hívek a szertartásra, melynek keretében az első Srí Lanka-i szenttel, a misszionárius Vaz Szent Józseffel gazdagodott a világegyház.

A pápa a madhui kegyhelyen

A kétnapos Srí Lanka-i látogatás legfontosabb beszédét a madhui Mária-kegyhelyen mondta el a pápa. A kiengesztelődésről szólt, megemlítve a bocsánatkérést és a megbocsátást. Ez a keresztény üzenet szíve, amely a gyökereinél gyógyítja a rosszat, a konfliktusokat, a bűnt, a megosztottságot – magyarázta Federico Lombardi. A Madhui Miasszonyunk-szentély pedig a lehető legjobb hely a kiengesztelődésre, hiszen itt keresztények, tamilok, szingalézek, buddhisták, hinduisták mind Máriához járulnak, akiben óvó, vigasztaló édesanyát látnak, aki az egész nép javát kívánja.

Megható mozzanat volt, amikor Ferenc pápa magához ölelte a kegyszobrot, mint ahogy Brazíliában is tette, mintegy azt mondva: „Gyere velem.” Köztudott, hogy Ferenc pápa mennyire megéli a népi ájtatosságot, főleg a Mária-tiszteletet. Ezt egyszerű gesztusokkal fejezi ki, mint amikor a Szűzanya nyakába akasztja a rózsafüzért. Vagy amikor egy kegyképet ajándékoznak neki, amelyet magához szorít, ezzel mutatva, hogy milyen közel áll a szívéhez a Szűzanya.

Pozitív mérleg

Összességében tehát rendkívül eredményes volt ez a Srí Lanka-i látogatás, felülmúlta az előzetes várakozásokat. Mindehhez hozzájárul az is, hogy a választások békésen zajlottak, a változások pedig új lehetőségeket nyitnak a kiengesztelődés előtt, amiről a pápa beszélt. Az egyház is nagyon élő, képes arra, hogy a pápai út örökségét és üzenetét továbbvigye, az egész Srí Lanka-i társadalom javára – mondta a Vatikáni Rádiónak Federico Lombardi.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Famiglia Cristiana

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria