A papnövendék válaszol – Hogyan kezeljem az összeütközéseimet Istennel és emberrel? (IV. rész)

Hosszú volt az út, amit eddig megtettünk. Lemondtunk önmagunk vélt igazságáról, bizalmat építettünk és felismertük a belső motiváltságunkat.

Most értünk el az út végére. Öt lépést említettem az első cikkben, mégis a negyedik cikkben a végére értünk? A válasz, hogy a negyedik lépés az „ötletelés”, az ötödik lépés pedig a végrehajtás. Számunkra az ötlet már megvan: a szeretet. A nagy kérdés, hogy egy érzelmet hogyan tudok tetté, megbocsátássá, egy konkrét döntéssé alakítani?

Elsőnek furcsán hangozhat, de nem érzelmet kell döntéssé alakítani, hanem az egyik döntést egy másikkal megerősíteni.

Meglepőnek tűnhet, de a szeretet is egy döntés, nem csupán érzelem. Az érzelmek változékonyak akár az időjárás, de egy felnőtt fejjel hozott döntés az szilárd. Vegyük a barátságot. Ha a szeretetnek csupán az érzelmi oldalára épülne ez a kapcsolat, akkor húsz percenkét változna a másikkal a kapcsolatom, de ha ez egy döntés, akkor az egy életre szól. Miért? Mert döntöttem, hogy a másik fontos nekem, hogy hűséges leszek, hogy kiállok mellette a bajban, vagy ha összeütközünk, akkor megbocsátok neki.

A megbocsátás és a kiengesztelődés is egy döntés. Döntök, hogy odalépek és békejobbot nyújtok a másiknak. Nem érzelmi indíttatásból, hanem mert így döntöttem. Ha csupán az érzelmeim miatt akarnék megbocsátani, akkor az instabil lenne, akár a víz felszíne. Mi van, ha ebben a pillanatban éppen elkap a lendület és elkezdek mindenkivel „kibékülni”, mert most olyan érzelmi állapotban vagyok, de lehet, hogy öt perc múlva ismét eszembe jut az, ami miatt a másikkal összevesztem, és emiatt haragot érzek? Mit ér az ilyen megbocsátás?

A megbocsátás útja azért ilyen hosszú, mert egy jó döntéshez nagyon sok szempontot kell megvizsgálni, végiggondolni, és úgy meghozni a döntést. Ha van egy stabil alapom, vagyis hogy meghoztam a tudatos megbocsátás döntését, akkor ezt még jobban meg tudom erősíteni a szeretet döntésével.

Vagyis, ha felteszem magamnak a kérdést, hogy miért akarok kibékülni a másikkal, akkor a válasz legyen az, hogy szeretetből.

Az Istennel való kiengesztelődés se csupán egy letudandó, évenkénti kötelező program, vagy egy érzelmi fellángolás legyen, hanem egy tudatos döntés. Akarjak dönteni úgy, hogy kibéküljek Istennel. Jézus döntése, vagyis hogy meghal értünk és feláldozza önmagát bűneinkért, szintén szeretetből volt. Egy tudatos döntésből, hiszen ha érzelmek vezérelték volna, akkor a Getszemáni kertből menekült volna minél messzebb. De Jézus – ahelyett hogy megfutamodott volna – döntött. Mi segített neki ebben a döntésben kitartani? A szeretet.

Szeretet az Atya iránt és a szeretet irántunk.

Legyen számunkra Jézus a példakép, aki meghozta a döntést, hogy szeretetből teljesíti a legnagyobb áldozatot: lemondva önmagáról meghal értünk a kereszten, hogy végrehajtsa a helyettesítő áldozatot.

Hozzuk meg a végső döntést, a megbékélés döntését, amit erősítsünk meg az isten- és emberszeretet döntésével.

A kezdő lépés az odafordulás volt a másik felé: odalépni a személy elé vagy betérdelni a gyóntatószékbe. Mindig az első lépés megtétele tűnik a legnehezebbnek. Pedig a leghangsúlyosabb – a záró lépés – a szeretet vezérelte döntés meghozatala. Hiszen ez segít kimondani, hogy bocsáss meg nekem. Ez által leszünk képesek valóban kibékülni és kezelni a konfliktusainkat Istennel és emberrel.

*

A nyárra való tekintettel háromrészes interjúsorozattal szeretnék az olvasóknak kedveskedni. A kérdés, amelye a választ keresem: Ki a pap?

A megkérdezettek személye egyelőre maradjon meglepetés. De az biztos, hogy minden hónap – június, július és augusztus – utolsó szombatján jelennek majd meg ezek az interjúk, kicsit hosszabb terjedelemben, így kompenzálva azt, hogy a nyáron havonta csak ezzel az egy cikkel jelentkezem.

Illusztráció: Rózsa Barbara

Magyar Kurír