A Pax Christi felhívása a szíriai béke érdekében

Nézőpont – 2014. augusztus 1., péntek | 13:43

A nemzetközi békemozgalom július 29-én megjelent felhívása arra szólít, hogy vezessék be a Szíriába irányuló fegyverszállítás teljes és tényleges embargóját – tájékoztat a Vatikáni Rádió.

Az ENSZ égisze alatt kezdjék újra a tárgyalásokat a konfliktusban érintett minden résztvevővel. Ez az egyetlen útja annak, hogy megállítsák a háború tragédiáját és a szíriai nép rettenetes szenvedését. A Pax Christi nemzetközi békemozgalom ismételten sürgető felhívást intéz a nemzetközi közösséghez, és rámutat felelősségére, különös tekintettel egyes kormányokéra, amelyek hasznot húznak a háborúból.

Az Európai Unió által életbe léptetett embargó ellenére továbbra is érkeznek fegyverszállítmányok Szíriába. 2011 óta a konfliktus több mint 160 ezer ember életét követelte, 600 ezer a sebesültek száma, a lakosság fele menekülésre kényszerült.

A katolikus mozgalom számára továbbra is prioritást jelent a szíriai polgári lakosság védelme és a humanitárius segélyek szétosztása, az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatai szerint.

Pax Christi arra buzdítja az európai országokat, hogy fogadják be a szíriai menekülteket. A nemzetközi közösség – különösen a gazdag országok – kötelessége, hogy teljes mértékben magukra vállalják a szíriai háború által okozott humanitárius vészhelyzet költségeit – olvassuk a felhívásban, amely Ferenc pápa húsvéti felszólításával zárul: az érdekelt felek merészen kezdjenek tárgyalásokba, hogy mielőbb megvalósulhasson az olyan régóta várt béke.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria