A pécsi egyházmegyei intézmények igazgatóinak találkozója

Hazai – 2016. október 5., szerda | 9:00

Udvardy György megyéspüspök jelenlétében zajlott a pécsi egyházmegyei intézmények igazgatóinak találkozója szeptember 30-án, a pécsi Magtár Látogatóközpontban.

Az egyházmegye intézményvezetőinek találkozóján Udvardy György az intézményi lelkigyakorlatok fontosságára hívta fel a résztvevők figyelmét. A főpásztor kiemelte: „Célt nem tévesztve, mi elsősorban nevelünk és oktatunk, nemcsak a törvénynek kell megfelelni.”

Pintér László a kompetenciamérés fogalmáról, az egyházmegyei intézmények eredményeinek elemzéséről beszélt, valamint arról, hogyan lehet ezeket az eredményeket felhasználni az önértékelésben.

Tóth László Ákos egyházmegyei közoktatási főmunkatárs ismertette a munkatervek leadásával, a tantervek korrekciójával, a szabadságok kiadásának szabályaival kapcsolatos tudnivalókat.

A találkozón szó esett a tanulmányi szerződések korrigálásának módjáról, az intézményekben megalakult hittani munkaközösségek dokumentációjának bekéréséről, valamint egyeztettek a félévkor esedékes változtatásokról is.

A következő igazgatói értekezlet október 20-án, a Tolnai Szent István Katolikus Gimnázium és Általános Iskolában lesz.

Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria