A Pesti Vigadóban adott koncertet a Szent Gellért Akadémia Zenekara

Kultúra – 2016. október 5., szerda | 12:32

Szeptember 30-án, pénteken a Pesti Vigadóban hangzott el a Szent Gellért Fesztivál zárókoncertje, melyen a Szent Gellért Akadémia Zenekara szólaltatta meg többek között Mozart és Beethoven műveit.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Idén immár második alkalommal nyílt lehetőség arra, hogy a Szent Gellért Akadémia Zenekara a fővárosban, Szent Gellért vértanúsága helyszínének közelében, a Pesti Vigadóban is bemutatkozzon a zenekedvelő közönségnek.

A „kulturális zarándoklaton” elsőként Robert Christian Bachmann Három Hang-Kép az akvarellek nyomán című művének ősbemutatójára került sor, majd Mozart C-moll zongoraversenye (Nr.24, Kv 491) hangzott el, Da-Hae Kim koreai származású zongoraművész közreműködésével.

Zárásként Ludwig van Beethoven VI. „Pastorale” szimfóniáját adta elő a zenekar.

A műveket Robert Christian Bachmann, a Szent Gellért Fesztivál művészeti vezetője, valamint Yoon Kuk Lee, a Szent Gellért Akadémia első karmestere vezényelte.

A Szent Gellért Akadémiát a szegedi Gál Ferenc Főiskola Szent Gellért Zenetudományi és Etikai Intézete alapította, védnöke Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök.

A Szent Gellért Akadémia Zenekara 2008-ban jött létre azzal a kifejezett céllal, hogy a szegedi dómban megrendezett Szent Gellért Fesztivál zenekarául szolgáljon. Kiss-Rigó László püspök felkérésére Robert Christian Bachmann művészeti vezető azzal a céllal hívta életre a Szent Gellért Akadémiát, hogy az fiatal hivatásos zenészeket gyűjtsön össze Szent Gellért szellemében. A zenekar vezető karmesterének művészeti irányításával és első vendégkarmestere, Yoon Kuk Lee segítségével innovatív szimfonikus műsorokat mutat be, melyekben a múlt mesterművei és a kortárs zeneszerzők új kompozíciói egyaránt helyet kapnak.

Forrás: Szentgellértfesztivál.hu

Forrás: Szeged-Csanádi Egyházmegye

Fotó: Gémes Sándor

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria