A római egyháznak pasztorális megtérésre, nem terméketlen pesszimizmusra van szüksége!

Kitekintő – 2018. május 16., szerda | 22:04

Paolo Asolan, a Pápai Lateráni Egyetem professzora május 14-én számolt be Ferenc pápának néhány olyan, a római egyházmegyét érintő spirituális betegségről, amelyekről a Szentatya az Evangelii gaudium kezdetű apostoli buzdításában tett említést.

Asolan atyát még a pápával történő találkozása előtt kérdezte az Olasz Püspöki Konferencia hírszolgálata (SIR).

Hogy melyik a római egyházmegyében leginkább elterjedt „lelki betegség”? A „terméketlen pesszimizmus”. Paolo Asolan, a Redemptor Hominis pasztorális intézet professzora (Pápai Lateráni Egyetem) szófordulata, aki május 14-én este a lateráni Szent János-székesegyházban tartott előadást Ferenc pápa jelenlétében az egyházmegye állapotáról. Véleménye szerint nagyító lencsén keresztül kellene ránéznünk a helyzetre: meglátnunk a jót, ami van, hogy aztán felerősítsük olyan módon, hogy képesek legyünk magabiztosan tekinteni a jövőbe, hiszen – ahogy Ferenc pápa fogalmaz – „korszakváltás előtt állunk”. A pápa elképzelésének értelmében pasztorális téren azt kell elérnünk, hogy ragadós legyen a keresztények életpéldája, hiszen mindig is ez volt a kereszténység „anyaegyházának”, Péter katedrája székhelyének alapvető jellemvonása.

– Mi fogja jellemezni idén a „pápa egyházmegyéjének” találkozását saját püspökével?

– Ferenc pápa megválasztása óta minden évben találkozik egyházmegyéjével. Általános helynöke, Angelo De Donatis a nagyböjtben arra kért minden plébániát, hogy tartsanak önvizsgálatot néhány „lelki betegségre” koncentrálva, amelyeket a Szentatya az Evangelii gaudium kezdetű apostoli buzdításban felsorol: kirekesztő gazdaság, önző lustaság, a kényelmes önzés, egymás közti harcok, terméketlen pesszimizmus, spirituális világiasság. Ezen önreflexió eredményét adjuk most át Ferenc pápának, aki arról fog beszélni, merre menjünk tovább. Az alapvető irány továbbra is az Evangelii gaudium, a pápaság pragmatikus dokumentuma, amely elsősorban az egész Egyház missziós küldetését illetően sürget megújulást: a plébániáktól az egyházmegyékig, a Szentszékig.

Róma egyháza az Evangelii gaudium tükrében már rálépett az útra, ami a pasztoráció területén jelent strukturális változásokat, hogy valóban szembenézhessen azzal, amit Ferenc pápa korszakváltásnak nevez. Ő lesz az, aki a beszédében irányt mutat nekünk.

– Hogyan jellemezné, mik az egyházmegye legfőbb vonásai a „lelki betegségeket” illetően végzett kutatás alapján?

– Azt mondanám: lényegi nyugtalanság, fáradtság jellemez minket és lelkipásztori munkánkat. Ez nem azt jelenti, hogy elfogytak az energiáink, vagy hogy lelankadt a lelkesedésünk, de rendezetlenség figyelhető meg az egyre inkább „élvonalbeli” és egyre komplexebb környezettel szemben. Ezért az új utak megtalálásához is óriási körültekintésre van szükség. Az az egyházi szerkezet, amely eddig működött, idejétmúlttá vált, krízisbe került az idő múlásával, a lelkiélet meggyengülésével, a résztvevők – úgy mint plébániák, mozgalmak, társulások – „széttöredezésével” és maguknak a plébániai közösségeknek a hibáival.

A plébániák Rómában nem képesek sem a papok, sem a laikusok formációjának és lelki életének előmozdítására, nemhogy a misszióra. A keresztény vallásgyakorlás még létezik, de új irányt kell vennie, amelyet a pápa az Evangelii gaudiumban úgy hív: a struktúrákon való könnyítés.

A római egyházmegyében jelenleg hatalmas energiákat, szellemi munkát és szakértelmet fektetünk a pasztorációba – a kívánt hatást azonban nem sikerül elérnünk. A szóban forgó pasztorális modellt egy alapvetően keresztény korra találták ki; ma azonban arra van szükség, hogy felálljunk a templompadokból, és paradigmát váltsunk: nem vagyunk képesek eldönteni, merre is induljunk. Más szavakkal: kimeríthetetlen a lehetőségek tárháza, de nincs egyetértés abban, melyek a pasztoráció alapvető prioritásai. Elsősorban az egyházmegyének kell magára vállalnia a projektek tervezését és egy pasztorális tervet létrehoznia, mely néhány sarkalatos pontot is kijelöl, amelyeket mindenkinek szem előtt kell tartania, természetesen a megfelelő rugalmassággal és a pillanatnyi szükségleteknek megfelelően. Ezen elképzelés szerint tehát alapvető fontosságú a felülvizsgálat mozzanata.

– Melyik az a „betegség”, ami a legerősebben érinti a római egyházat?

– A terméketlen pesszimizmus. A nehézségek folyamatos ismételgetése, ami aztán már nem engedi felfedeznünk az egyházmegye valódi értékeit, pedig abból is van, nem kevés: elég ha a kateketikai mozgalomra gondolunk, vagy a különböző csoportosulásokra. Nem vagyunk képesek pozitívan nézni a dolgokat. Az egyházmegyében szinte minden megvan, talán még több is, mint kellene: a nehézségünk éppen abban rejlik, hogy mindannyian egyetlen, közös cél felé menjünk. A konstruktív hozzáállás azonban segítene, hogy értékelni tudjuk a pozitívumainkat, és végre elhagyjuk mindazt, ami már idejemúlttá lett: nem nulláról kell indulnunk, hanem meg kell erősítenünk a már működő formákat.

– Amikor Ferenc pápa az irgalmasság évének kezdetén megnyitotta az irgalmasság kapuját a római Termini pályaudvar közelében levő Caritas-befogadóházban, arra buzdította a rómaiakat, hogy kérjék azt a kegyelmet, hogy „kitaszítottaknak” érezzék magukat. Ez az a pont, ahonnan indulnunk kell?

– 1962. szeptember 11-én, a zsinat megnyitása előtt tartott egyik beszédében XXIII. János pápa az egyházi közösségek feladataként két alapvető irányvonalat jelölt ki: vitalitas ad intra (befelé) és vitalitas ad extra (kifelé). Ötven év távlatából azt mondhatjuk, hogy a befelé irányuló vitalitás jócskán megerősödött, míg a kifelé irányuló vitalitás megnyilvánulásai továbbra is alkalomszerűek maradtak. Ma arra van szükség, hogy az Egyház belső életének vitalitására gondolva és alapozva elinduljunk kifelé: ez az a „pasztorális megtérés”, amit az olasz Egyház már az 1995-ös palermói találkozón is sürgetett.

A tény, hogy a „pápa egyháza” – ha tetszik, egyedülálló módon – szabad utat engedett ennek az önreflexiónak, amely új lendületet vesz a Szentatya apostoli buzdításának szavaiból, példaértékű jellemzőkkel bír: megfertőzhet más egyházakat is, hogy a missziós küldetés tükrében újragondolják azt a formát, amiben eddig működtek a plébániák, ugyanígy a papképzés, a laikusok és a katekéták képzése is.

Fordította: Koszoru Péter

Forrás és fotó: AgenSIR

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria