A szabadság lényege

Megérteni a szeretet törvényét és a törvény szeretetét komoly lecke és kihívás. Milyen gyakran szembesülünk a hétköznapok során azzal, hogy a jót megcselekedni nagyobb erőfeszítést jelent, mint rosszat tenni. Ha a jó mellett döntünk, az sokkal nagyobb küzdéssel jár. Azt jelenti, hogy szembe kell menni az árral, míg a rosszhoz elég csak sodródni. Jézus, a mi Mesterünk most is mellénk szegődik, és megnyitja az értelmünket, hogy ne pusztán szabályok gyűjteményeként, külső korlátként tekintsünk a törvényre, amelynek lényege így érthetetlen és értelmezhetetlen, hanem az életre vezető Igének, az Istennel való szövetség jelének lássuk. Akarja, hogy az új törvény belülről irányítson minket, akik befogadjuk őt, mert a szívből fakadó törvény a szeretetre épül. Így érthetjük meg azt is, hogy ha bűnt követünk el, akkor nem pusztán egy szabályt hágunk át, nem csak egy parancsolat ellen vétkezünk, hanem nem jól szeretünk.

Aki érti az isteni törvényt, az nem csupán betartandó előírásokat lát bennük, hanem azt a segítséget is, ami szeretni tanít, és ekkor már nem azért tartja be őket, hogy ne kapjon büntetést. Azért akarjuk megtartani a tanítást, mert szeretjük Istent. Tudjuk, hogy az Atya nem a saját önkénye miatt adta nekünk a törvényeket, hanem gondoskodásból és bölcsessége miatt. Nem azért, hogy korlátozzon minket, hanem éppen azért, hogy megértesse velünk a szabadság lényegét.

Jézus nem eltörli a törvényt, hanem beteljesíti. Értelmet akar adni a szabályoknak, ezért a mögöttük rejlő szeretet logikáját tárja fel, azt, hogy a törvények mögött a teremtményét szerető Isten áll, aki szeret minden embert, és Szentlelke által megadja nekünk a kegyelmet, hogy válaszoljunk megelőző szeretetére. Ha képesek vagyunk igent mondani erre a meghívásra, akkor a szeretet törvénye is megszületik a szívünkben. Kialakul bennünk a bölcsesség, mellyel alkalmazni tudjuk ezt a mindennapokban, és ha elesünk is, alapvető vágyaink átformálódnak bennünk.

Krisztus egyetlen „új” (Jn 13,34), „saját” (Jn 15,12) szabályt ad: „szeressétek egymást”. És ennek mércéje ő maga: „amint én szerettelek titeket” (Jn 13,34). Ő azonban ezt nem tekinti merőben újnak: a Törvény lényegének is ezt látja (Mk 12, 28–31). Hogyan tegyünk „úgy, ahogy ő”? „Amikor beszéltek, az igen legyen igen, a nem pedig nem!” (Mt 5,37) Vagyis felülmúlni az írástudókat azt jelenti, hogy már a gondolat csírája is tiszta bennünk, nem hagyjuk, hogy a szívünk leváljon a szavainkról és fordítva. A gondolat, a szó és a tett harmóniájára és tanúságtételére hív Krisztus, akinek szabadsága a szeretetben (szabályában), szeretete (szabálya) a szabadságban teljesedik ki. Ennek titka pedig az, hogy élő kapcsolatban van a Szeretettel (az Atyával), napról napra, helyzetről helyzetre belőle indul ki. A Törvény neki boldogság, és ezért törvényét boldogságokként fogalmazza újra. Így hív meg minket arra, hogy a törvény mögött mindig lássuk annak ajándékozóját, akinek parancsait megtartva az életünk válasz lehet a gondviselés szeretetére.

Németh Norbert, a Pápai Magyar Intézet rektora