A Szatmári Egyházmegyében is kalandra hívják a házaspárokat

Külhoni – 2020. január 15., szerda | 10:43

Január 19. és február 17. között, a házasság hetét megelőzően idén is megrendezik a házas kalandtúrát a Szatmári Egyházmegyében, melyre várják a párok jelentkezését.

A Szatmári Római Katolikus Egyházmegye, a Házas Hétvége mozgalom, a különböző plébániák, parókiák, a szatmári baptista és evangélikus gyülekezet szervezésében februárban ismét megrendezik a házasság hetét. Előtte azonban ismét lesz házas kalandtúra, amelyen a jelentkező párok különböző feladatokat kapnak. Amelyik pár mindegyiket teljesíti, a közösen eltöltött idő élménye mellett nyereményekkel is gazdagodhat. Erre csaknem egy hónap áll a rendelkezésükre.

Január 19-e és február 17-e között tehát négy feladatot teljesíthetnek. Mindegyiket e-mailben kapják, sorban. Ahogy az egyiket elvégezték, rövid visszajelzést, esetleg fotót kell küldeniük a hazassaghete.sm@gmail.com e-mail-címre, s úgy kapják a következő meglepetés-feladatot.

Azok a házaspárok, akik kedvet kaptak a kalandtúrára, ide kattintva már most jelentkezhetnek. Mivel nem versenyről van szó, a gyertyafényes vacsorát és a többi nyereményt kisorsolják majd azon párok között, akik minden próbát teljesítettek.

Forrás és fotó: Szatmári Római Katolikus Egyházmegye/Romkat.ro

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria