A száz éve elhunyt Bogisich Mihályra, az OMCE alapítójára emlékeztek a Mátyás-templomban

Hazai – 2019. augusztus 20., kedd | 17:51

Bogisich Mihály címzetes püspökre, zeneszerzőre, az Országos Magyar Cecília Egyesület (OMCE) alapítójára emlékeztek halálának 100. évfordulója alkalmából rokonai és tisztelői a budavári Nagyboldogasszony-templomban augusztus 11-én.

A szentmise kezdetén Süllei László érseki helynök, a Mátyás-templom plébánosa köszöntötte a szentmise főcelebránsát, Varga Lászlót, az OMCE központi igazgatóját, a váci székesegyház karnagyát, valamint a szónokot, Bogisich Ferenc atyát és az egybegyűlteket.

A liturgia énekeit, a gregorián tételeket, Bogisich Mihály Missa Gregoriana című művét és más műveit Tardy László OMCE-társelnök vezényletével a Mátyás-templom kórusa szólaltatta meg. Szép számmal vettek részt a megemlékezésen Tóth József karnagy, OMCE-titkár vezetésével az egyesület tagjai. A hívek sokaságával együtt megtöltötték a templomot.

Az ünnepelt rokona, az ünnepi szentmisét követően néhány nappal, Nagyboldogasszony napján elhunyt Bogisich Ferenc atya szentbeszédben méltatta a jeles zenész pap életművét, melynek legjelentősebb gyümölcse, hogy 1897-ben megalapította az Országos Magyar Cecília Egyesületet, mely ma a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia egyházzenei tanácsadó testülete és amely napjainkban is betölti küldetését mintegy kétezer fős tagságával. 

A szónok felidézte, hogy Liszt Ferenc Simor János hercegprímásnak írt levelében is méltatta a Mátyás-templom akkori plébánosa, Bogisich Mihály zenetudományi munkáját, A kereszténység ősi zenéje című, a gregorián énekről írt könyvét és Őseink buzgósága című népénekgyűjteményének darabjait.

Az OMCE megalapításától kezdve az egyházi rendelkezések szerint mindig ezt a folyamatos reformot, az állandó megújulást, a korszerűséget és a fejlődést szolgálta a magyar egyházzenei életben – hangzott el. – Nagy tekintélyű lapjában, a Magyar Kórusban rendszeresen elsőként teszi közzé, kórusaival elsőként szólaltatja meg kortárs zeneszerzők műveit. „A cecíliás lelkületű egyházzenész olyan, mint a bibliai atya, aki gyermekei számára kincseiből régit és újat hoz elő”. 

Ferenc atya méltatta Boigsich Mihály zenepedagógiai munkáját, zenetörténeti kutatásainak eredményeit, hazafias lelkületét és nem utolsósorban mély vallásosságát is. Úgy fogalmazott: „tehetségét Isten és a haza dicsőségére kamatoztatta”.

Bogisich Mihály magvetése maradandónak bizonyult, hiszen az általa létrehozott egyesület, az OMCE most is buzgón végzi szolgálatát az egész országban. A száz évnél is régebben született Bogisich-zeneművek pedig már bőségesen kiállták az idők próbáját. Korszerűségük titka zseniális szakmai és művészi minőségük, az örök értékű zenei anyagokból szőtt előremutató zeneszerzői progresszivitás. Alkalmasak ezért arra is, hogy szellemiségükben és irányvonalukban mintául szolgáljanak mostani zeneszerzőinknek is. A liturgia szerves részeként pedig segítsenek továbbra is mindnyájunkat a méltó ünneplésben, a meditációban, Isten dicsőítésében és az örvendezésben – fogalmazott Varga László a szentmise végén.

Forrás és fotó: Váci Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria