A Szeged-Csanádi Egyházmegye katekétáinak rendhagyó hálaadó zarándoklata

Hazai – 2019. június 26., szerda | 11:06

A Szeged-Csanádi Egyházmegye katekétái június 20-án Petőfiszállás-Pálosszentkútra zarándokoltak, hogy együtt adjanak hálát az elmúlt tanévért, és megújulva készüljenek a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra (NEK).

A pálos testvérek köszöntőszavait követően Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök a jövő évben tartandó kongresszus előkészületeiről és programjairól beszélt; előadásában segítette, lelkesítette a katekétákat, hogy merjenek bekapcsolódni az Egyház nagy ünneplésébe. A NEK nagy lehetőség a megújulásra, a közösségben való megerősödésre és a tanúságtevésre egyaránt – tette hozzá a püspök. 

A délelőtt folyamán a résztvevők az egyházmegye kateketikai körzetei szerinti kiscsoportokban beszélgettek, hogy reflektáljanak az elmúlt tanévre, megosztva nehézségeiket, erősségeiket, örömeiket.

A csoportfoglalkozáson Lázár Ervin Csodapatika című meséje alapján a hitoktatók is megtervezhették a számukra szükséges „gyógyító szereket – válaszokat”. Majd a Krisztus-követő ember legfőbb orvosságáról folytatódott a beszélgetés: Mit jelent számomra az Eucharisztia? Az Istennel való személyes kapcsolat ápolása, megélése, a katekéta életének és küldetésének forrása is egyben.

A nap további részében a jelenlévők egy csoportja bekapcsolódhatott a Szegedi Nemzetközi Biblikus Konferencia kezdeményesére készülő Hangos Biblia ószövetségi könyveinek felolvasásába.

A nap zárásaként Pápai Lajos nyugalmazott győri megyéspüspök mutatott be szentmisét az alföldi búcsújáróhelyen. Homíliájában arra hívta fel a katekéták figyelmét, hogy csak úgy tudják Isten felé vezetni a rájuk bízottakat, ha maguk is kapcsolatban maradnak az élő forrással, és Krisztus-hordozókká válnak. A szentmisét szentségimádás követte, és ezzel az imádsággal zárult a 2018/19-es tanév a Szeged-Csanádi Egyházmegyében.

Forrás: Szeged-Csanádi Egyházmegye

Fotó: Kiss Gergely

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria