A székesegyház búcsúját ünnepelték Nagyváradon

Külhoni – 2017. augusztus 21., hétfő | 15:07

Programsorozattal készült Nagyboldogasszony ünnepére a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye. A székesegyház búcsúját háromnapos lelkigyakorlat, valamint augusztus 14-én este a helyi görögkatolikus közösséggel közösen végzett körmenet előzte meg.

KÉPGALÉRIA – Klikk a képre!

Az ünnep előestéjén megrendezett hagyományos Mária-körmenet az egykori olaszi temetőtől indult a nagyváradi székesegyház felé. A zarándokokat Böcskei László megyéspüspök és Virgil Bercea görögkatolikus püspök fogadta, majd közösen imádsággal és énekkel köszöntötték a Szűzanyát, közbenjárását kérve a római és a görögkatolikus egyházmegye, valamint Nagyvárad és a családok életére.

A búcsúi szentmisét Böcskei László megyéspüspök mutatta be augusztus 15-én, szentbeszédet Serfőző Levente szeged-csanádi általános helynök mondott.

Nagyboldogasszony napján a Mária-tisztelet különleges formája kerül előtérbe, amit az is jelez, hogy az ünnepet megelőző napokban zarándokok tömege indult útnak. Azonban nem céltalanul bolyonganak, hanem azért haladnak, hogy megkeressék, megtalálják azt, aki képes segíteni nekik abban, hogy az életük jobb és tökéletesebb legyen. A mennybe felvett Szűzanya példája ugyanis a jövőbe mutat. A hívek is ezt szeretnék átélni, azt az életet, ami nem a magába zárkózásról szól, hanem az e világi dimenziókon túlmutatva, Istent keresi – hangsúlyozta köszöntőjében a nagyváradi főpásztor.

A nagyváradi származású Serfőző Levente homíliájában arra hívta fel a figyelmet, hogy a Mária iránti tisztelet az első pünkösd óta, vagyis az Egyház születésének pillanatától kezdve jelen van a krisztusi közösség életében. Visszanyúlik tehát a bibliai időkre, hiszen Mária is jelen volt az első pünkösdkor, várta az apostolokkal együtt a megerősítést.

Ugyanakkor az is igaz, hogy ez a tisztelet kétszeres. Nemcsak úgy könyörgünk hozzá, mint Isten anyjához, hanem mint nemzetünk védőszentjéhez is – tette hozzá a szónok. – Szent István ugyanis éppen Nagyboldogasszony napján emelte fel a koronát, ajánlotta fel Máriának az országát, a magyar egyházat, a nemzetet, és ez a szövetség napjainkig is tart. Mária népünk pártfogója, a koronában benne vagyunk mindannyian, mind részei vagyunk ennek a szoros, szétszakíthatatlan köteléknek. Fontos megtartani ezt a hűséget, kitartani ebben a bizalomban, annál is inkább, mert a kinyilatkoztatás óta tudjuk, hogy Isten is kitart mellettünk, hűséges hozzánk. Mária ezer éve közbenjár értünk, mi pedig ezer éve tiszteljük őt, imádkozunk hozzá.

Serfőző Levente arról is beszélt, hogy Mária fontos feladatot, szerepet kapott az üdvtörténetben, abban a folyamatban, mely során Isten szeretne elvezetni a vele való végső találkozás pillanatáig minket, hogy teljes közösségben lehessünk vele.

A II. vatikáni zsinat leszögezte, hogy Mária a mi szószolónk, segítőnk, oltalmazónk, közvetítőnk, és ez nem egy 20. századi teológiai szülemény, hanem visszanyúlik az ókeresztény századokba. Isten kegyelmének hordozója és közvetítője ő az ember felé, a mennybevétele pedig arról tanúskodik, hogy az Istennel való közösség egy valódi, beteljesített ígéret – emlékeztetett a helynök. – Isten azonban nemcsak Máriának adott jeleket, hanem nekünk is, melyek egyszerre érkeznek kívülről és belülről is az életünkbe. A kérdés az: mi hajlandók vagyunk-e rá, hogy megértsük és kibontakoztassuk az üzenetet. Mária ebben példaképünk kell, hogy legyen, hiszen nem kért gondolkodási időt, nem keresett kifogásokat, hanem tudta, hogy ki hívta meg, kinek mondja ki igenjét az imádságos életben. A hite nem egy passzív elfogadása volt annak, hogy Istennek terve van velünk.

Mária cselekvő Krisztus-hívő volt, az igenek anyja, ablak Istenre. Három dolgot tanulhatunk tőle: valamennyiünknek szükségünk van arra, hogy megújítsuk az Istennel való kapcsolatunkat, az imádságos életünket, gondoljuk át a saját hűségünket és a küldetésünk lényegét, valamint mi is legyünk Isten emberei – tanácsolta a szeged-csanádi vikárius.

Forrás és fotó: Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria