A székesfehérvári bazilika felszentelésének évfordulóját ünnepelték

Hazai – 2015. november 26., csütörtök | 17:24

Az 1938-ban kisbazilika rangot kapott fehérvári Nagyboldogasszony-székesegyház felszentelésének évfordulóján Spányi Antal megyéspüspök mutatott be koncelebrált szentmisét az egyházmegye papságával. Az ünnepen adták át a nemrég végzett lelkipásztori munkatársak megbízólevelét.

„Az egyházmegye egyik legnagyobb ünnepe a székesegyház felszentelésének ünnepe. Tudjuk az egyházmegye alapításának időpontját is, és ismerjük a székesegyház felszentelésének napját is. Évfordulóján ezért nagyobb felelősséggel, nagyobb szeretettel fordulunk a főtemplomunk felé, mely az egyházmegye szíve, melyhez oly sok szállal kötődünk” – mondta a megyéspüspök ünnepi beszédében.

„Már Szent István korában is templom állt itt, amelyet megkímélve a közelben építtette fel bazilikáját, és amely királyi koronázótemplommá és királyok temetkezési helyévé vált. Az 1777-es egyházmegyei megalapítás is székesegyházi rangra emelve kiemelte ezt a plébániatemplomot, amelyet renoválása után 1866-ban, Simor János győri püspök, Fehérvár szülötte szentelt fel ezen a napon” – idézte fel az építmény történetét a főpásztor, majd arról is beszélt, hogy nem egy kőből épült házat, hanem Isten házát ünnepeljük, mely jele és eszköze az Istennel való bensőséges találkozásnak. „Összeköt minket a múlttal, a jövővel és egymással ez a megszentelt hely. Évszázadok óta itt imádkozott az egyház papjaiban és híveiben, itt tanított a mindenkori püspök az egyház nevében, itt szentelte fel papjait. Itt történnek az egyházmegye fontos eseményei, mint a mostani megbízólevél-átadás.”


A szentmisében húsz világi lelkipásztori munkatárs tett ígéretet arra, hogy a főpásztor megbízásából – meghatározott helyen és időtartamban – a plébános irányítása mellett, annak munkatársaként lelkiismeretesen végzi. A rájuk bízott lelkipásztori feladatok elvégzésekor szem előtt tartják az anyaszentegyház törvényeit és a hívek lelki javát. Ez a fogadalom zárta a munkatársak szolgálatra felkészítését, amelyet egyéves képzésben Ugrits Tamás püspöki irodaigazgató vezetett.

Az ünnepen az újonnan végzettek számára Spányi Antal megyéspüspök adta át a megbízólevelet. Arra kérte őket, hogy szolgálatukat felelősen, az egyház szándéka szerint végezzék, olyan lelkülettel, ami a híveket közelebb viszi Krisztushoz és az anyaszentegyházhoz.

A hálaadó szentmise végén a főpásztor megköszönte Ugrits Tamás atyának a felkészítést. Köszönetet mondott a lelkipásztori munkatársaknak a vállalt szolgálatért, valamint családtagjaiknak, hogy lehetővé teszik hozzátartozójuk önzetlen egyházi munkáját: „Köszönöm, hogy a szolgálat végzése miatt mások többletmunkát vállalnak a családi életben, hogy annak zavartalanságát biztosíthassák! Hiszem, hogy ez a lelkület és a közös szándék segít megszentelni a családi életet, erősebbé teheti a családban a szeretet kötelékét, a gyerekek számára a szónál erősebb tanítást adó példát mutat a kereszténységről, a családi szeretetről, a másokért szolgáló küldetésről.”

Forrás: Székesfehérvári Egyházmegye

Fotó: Berta Gábor

Videó: Székesfehérvári Egyházmegyei Stúdió

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria