A székesfehérvári bazilika felszentelési évfordulója – VIDEÓVAL

Hazai – 2014. november 28., péntek | 11:43

A Szent István-székesegyház felszentelésének évfordulóján Spányi Antal megyéspüspök mutatott be szentmisét. Megáldotta az egyházmegyében végzett lelkipásztori munkatársakat, akik a plébánosok irányítása mellett végzik a rájuk bízott feladatokat – tájékoztat a Székesfehérvári Egyházmegye honlapja.

Spányi Antal szentbeszédében a székesegyház felszenteléséről megemlékezve a templom fizikai és lelki értelemben vett jelentőségéről beszélt. „A templom az a hely, ahol Isten gyermekei lettünk, ahol az Úr testét magunkhoz vesszük, ahol letehetjük bűneink terhét, ahol a fiatalok erőt kapnak az élet küzdelméhez a bérmálás szentségében, ahol az Úr megáldja a fiatalok szerelmét a házasságban, ahol imáinkban Isten elé tárhatjuk mindazt, amit lelkünkben hordunk. A templom az a hely, ahol papjaink elnyerik azt a küldetést, amit az egyházban Jézus megbízásából teljesítenek a mi javunkra” – fogalmazott.

A főpásztor arra szólított, hogy szeressük és védjük a templomokat – elődeink sok áldozatot hoztak értük –, hogy szépségükkel is hirdethessék Isten jelenlétét. „Sokan védelmezték Isten házát a történelem viharaiban, és ma is élnek a világban, akik életükkel fizetnek azért, mert nem hagyják el templomukat” – tette hozzá.

Az ünnep kapcsán arra is figyelmeztetett a székesfehérvári megyéspüspök, hogy a templom egy kőből épült építmény, de ez nem elég az Úrnak. Ő ott akar élni az emberi szívekből-lelkekből épült eleven templomban, a hívek közösségében, az egyházban. A hívektől ezért azt kérte, ápolják a templom lelki közösségét, ne csak szeretteik, hanem mindenki felé nyissák ki szívüket, igazi testvéri közösségben élve. 

Spányi Antal végül hálaadásra szólította a jelenlevőket: „Adjunk hálát az Úrnak, amiért velünk van, szeressük a templomot, és örömmel legyünk a templomban az Úr jelenlétében, hogy a templomból kilépve lelkünkben hordozzuk az Urat, a világ és minden ember javára.”

Fotó: Lakata Pál

Videó: Székesfehérvári Egyházmegyei Stúdió

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria