Elhelyezték a Szent Márton lábnyomát ábrázoló kisplasztikát Pannonhalmán

Megszentelt élet – 2015. november 11., szerda | 12:21

November 10-én került sor a Szent Márton lábnyomát ábrázoló kisplasztika elhelyezésére Pannonhalmán, a turistafogadó épület előtti téren. Köszöntőt mondott Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát, valamint Orbán Róbert, a Szent Márton Európa Kulturális Útvonal Magyarországi Tanácsa egyesület elnöke.

Szent Márton ünnepének előestéjén többszörösen is jelképes helyen, a pannonhalmi Viator étterem tőszomszédságában, a turisták fogadóépületének első oszlopán helyezték el Szent Márton bronzba öntött lábnyomát. A kicsiny dombormű arra utal, hogy Szent Márton homo viator, azaz utazó ember volt – katonaként, püspökként, Krisztus-keresőként. Az eseménnyel Pannonhalma csatlakozott az európai Szent Márton Európai Kulturális Útvonal hálózatához.

A Tricollis Foglalási Központ fogadóépületéből évente százezren indulnak útnak, hogy megismerjék a Szent Márton hegyén épült bencés monostort. A látogatók mostantól a Pannonhalmi Főapátság védőszentje, Szent Márton lábnyoma mellett haladnak majd el.

Várszegi Asztrik főapát köszöntőbeszédében elmondta: Mostantól a Szent Márton-zarándokút egyik állomásánál állunk, s ha érkezünk, akkor ide érkezünk. Ha Szent Márton életrajzát olvassuk, az első, amit megállapíthatunk: homo viator, utazó ember volt. Az volt katonaként és az volt püspökként, Jézus Krisztus jó hírét, az evangéliumot hirdette pásztori útjain. Életrajzírója arról számol be, hogy halála sem otthonában, hanem utolsó békét közvetítő útján érte.

Gondoljunk arra, hogy mi magunk is úton járók, viatorok vagyunk. Olyan természetes, hogy a földet utak hálózzák be. Úton, utakon jutunk el szeretteinkhez. Úton jutunk el egymáshoz, barátainkhoz, mi magunk is állandóan utazók vagyunk, még inkább, mint őseink voltak – emelte ki a főapát.

Az út valósága fontos, ezért az út a keresztény tanítás képe és eszköze is lett. Isten Jézus személyében folyton úton van az emberhez. Az út ősi képét Jézus tanításában is alkalmazza. Az ember előtt két lehetőség, két út áll: élete zarándokútján választania kell a keskeny és a széles út között. A keskeny út az életre vezet, a széles út a romlásba. Jézus az őt követőknek, a keskeny úton járóknak biztonságot akar adni, ezért mondja magáról: „Én vagyok az út, az igazság és az élet.” (Jn 14,6) A Jézus-követő első nemzedék a keresztény tanítást nem is nevezte másnak, mint „új útnak”, a keresztények voltak az „új úton járók” – emlékeztetett Várszegi Asztrik, majd elmondta, hogy őszinte örömére szolgál az, hogy Pannonhalma, Szent Márton monostora csatlakozik a Szent Márton-zarándokutak európai hálózatához. „E csatlakozás ma még csak elméleti jelentőségű, de a Szent Márton-év során, amikor elindulunk Pannonhalmáról Szombathelyre és elindulnak Szombathelyről Pannonhalmára ott élő testvéreink, gyakorlati zarándokút lesz.”

A főapát után Orbán Róbert, a Szent Márton Európai Kulturális Útvonal Magyarországi Tanácsa egyesület elnöke köszöntötte a résztvevőket. „A Szent Márton-útvonal jelképét avatjuk most, azét az útvonalét, amely Pannóniát, Itáliát és Galliát köti össze. Az utat civil szervezetek kezdeményezték, hogy felhívják a figyelmet Európa egyik legnagyobb szentjére, Mártonra. Ez az út nem csupán egy történelmi emlékút, hanem a mai kor embereit hívjuk, hogy járják be, tapasztalják meg, és kincseit osszák meg egymással. Az út fontosabb állomásait szimbolikus lábnyomok is jelölik, fejlesztésén jelenleg francia, olasz, szlovén, horvát, holland, korzikai és német szervezetek dolgoznak. A Szent Márton-utat az Európa Tanács 2013-ban, egy korábbi döntését megerősítve kiemelkedő jelentőségű kulturális útvonallá nyilvánította” – hangsúlyozta köszöntőjében az elnök.

Az ünnepség után az I. vesperás elimádkozására és Szent Márton ereklyéjének felemelésére került sor a bazilikában.


Forrás és fotó: Szent Márton-év.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria