A Szentatya vesperást vezetett a tiranai Szent Pál-székesegyházban

Kitekintő – 2014. szeptember 21., vasárnap | 19:25

Az albán vallási vezetőkkel megtartott találkozót követően Ferenc pápa vasárnap délután 5 órától a tiranai Szent Pál-székesegyházban vesperást vezetett – adta hírül a Vatikáni Rádió.

A katedrálist 2002-ben szentelték fel a főváros központjában. Háromszög alaprajzú, közel 700 személy befogadására alkalmas; hatalmas üvegablakok díszítik.

A szertartáson jelen volt a 7 albán püspök, közel 150 pap, 400 szerzetes és szerzetesnő, szeminaristák és a világi mozgalmak tagjai. A pápát a tiranai érsek köszöntötte, majd Ferenc pápa átadta ajándékát. Ezek után egy pap és egy szerzetesnő tanúságtétele hangzott el. A vesperás elimádkozása után a Szentatya homíliát mondott. A szertartás végén az albán helyi egyház képviselői adták át ajándékukat.

A Szentatya a köszöntések után mindenkit meglepve átnyújtotta előre elkészített beszédét, és mosolyogva a jelenlevőkhöz fordult: „Más jutott eszembe, amit szeretnék mondani nektek” – és ezzel rögtönzött beszédbe kezdett. Itt az eredeti, átadott beszédet adjuk közre.


„Mióta hazátok kikerült a diktatúrából, és az egyházi közösségek elkezdték, megszervezték a lelkipásztorkodást, reménységgel tekintenek a jövőbe. Elismeréssel gondolok különösen is azokra a pásztorokra, akik drága árat fizettek Krisztushoz való hűségükért, azért a döntésükért, hogy egységben maradtak Péter utódával. Bátrak voltak a nehézségek és megpróbáltatások közepette. Vannak még közöttünk olyan papok és szerzetesek, akik megtapasztalták a börtönt és az üldöztetést, mint az a nővér és testvér, akik elmondták történetüket. Szeretettel hálát adok Istennek hűséges tanúságtételetekért, amely ösztönzés az egész Egyháznak, hogy örömmel vigye előre az evangélium hirdetését.”

Ilyen tapasztalatok után az albániai egyház növekedni tud a missziós buzgóságban és az apostoli bátorságban. A pápa ismeri és értékeli mostani elkötelezettségüket, amellyel szembeszállnak a „diktatúra” új formáival, amelyek hatalmuk alá akarják vonni a személyeket és a közösségeket: a világias szellem, amely megfertőzheti a keresztény közösségeket, az individualizmus. Az ateista rendszer a hitet akarta elfojtani, az új diktatúra ravaszabban elfojthatja a szeretetet. „Ne torpanjatok meg e nehézségek előtt, hanem bátran haladjatok előre az Úr útján! – buzdította Ferenc pápa esti homíliájában az albán katolikusokat.

Az evangelizálás akkor hatékony, ha az egyes egyházi körök és a misszionáriusok között megvan az egység és az őszinte együttműködés szándéka. Amikor Krisztus szeretete áll mindenek fölött, még a jogos részleges követelmények fölött is, akkor ki tudunk lépni önmagunkból. A sok probléma közepette is nyissuk meg szívünket az Úrnak , hogy ő cselekedjék életünkben és missziós munkánkban.

Imádkozzunk új papi és szerzetesi hivatásokért, mert az aratnivaló sok, de a munkás kevés (vö. Mt 9, 37-38). „Ezeknek az imáknak gyümölcsei ti vagytok, kedves szeminaristák és novíciusok – fordult Ferenc pápa a jelenlevő fiatalokhoz. – Az albániai egyháznak szüksége van a ti lelkesedésetekre és nagylelkűségetekre. Az az idő, amelyet ma a szilárd lelki képzésre, a teológiára és a lelkipásztori felkészülésre fordítotok, holnap gyümölcsöző lesz, Isten népe megfelelő szolgálatában. A nép tanúkat keres, jobban, mint mestereket: Isten irgalmasságának és gyengédségének alázatos tanúit, olyan papokat és szerzeteseket, akik Jézushoz, a Jó Pásztorhoz hasonulva, képesek mindenkinek közvetíteni Krisztus szeretetét,” hangsúlyozta Ferenc pápa vasárnap este a tiranai székesegyházban.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria