A Szentföldre tettek virtuális utazást a Sapientia-nap résztvevői

Dobszay Benedek ferences tartományfőnök a konferencia megnyitóbeszédében öt évvel ezelőtti látogatását idézte fel, amikor egy kórussal járt a Szentföldön. Természetesen imádságosan bejárták a szent helyeket, s szombat hajnalban, amikor a keresztutat járták Jeruzsálemben, az ötödik stációnál (Cirenei Simon segít Jézusnak vinni a keresztet) az utcáról behallatszott, hogy becsmérlő kifejezésekkel illetik a keresztényeket. Keresztény világi vezetőjük mondta akkor: „Számunkra ti, zarándokok vagytok a Cirenei Simonok, akik segítetek kitartani.” Dobszay Benedek hangsúlyozta, hogy ahhoz, hogy a Szentföldet megértsük, bele kell helyezkedni abba a kulturális kavalkádba, ami azt jellemzi. A ferencesek nyolcszáz éve fogadják a zarándokokat, őrzik a szent helyeket, vannak jelen a Szentföldön a béke követeiként. A ferences rend magyar tartományfőnöke szerint az európai kereszténységről gondolkodni csak úgy lehet, ha a szentföldi kereszténységről is gondolkodunk.

Az első előadó Narcyz Klimas, a ferencesek szentföldi jelenlétének nyolcszázadik évfordulója alkalmából rendezett programok főszervezője volt. Az október 16–18. közötti központi ünnepségekre Ferenc pápa is levelet küldött, amelyben megerősítette a rendet abban, hogy őrizzék a szent helyeket, és más szentföldi előjogaikat is tovább szavatolja, ahogy ezt többször megtették elődei is nehéz időkben, így például XV. Benedek pápa 1918 októberében. Ma a ferencesek kétszázhetvenen vannak jelen a Szentföldön több mint negyven országból. Leonardo Sandri, a Keleti Egyházak Kongregációjának prefektusa, Ferenc pápa hivatalos küldötte a jeruzsálemi szertartáson arról beszélt, hogy soha ne múljon el számukra a pünkösd, ne térjenek vissza Bábel nyelvi zűrzavarának időszakára.

Száz éve, az első világháború elmúltával a Sykes–Picot-egyezmény határozta meg a terület sorsát, ami arra nyúlik vissza, hogy a 20. század elején befolyásukat különösen is akarták jelezni a különböző európai hatalmak a Szentföldön – ez a különböző épületek formájában ma is szemmel látható. Az első világháború előtt Jeruzsálem óvárosának négy negyede (muszlim, keresztény, zsidó, örmény) közül csak az örményben volt a nevének megfelelő túlnyomó többség. A világháború idején az antanthoz tartozó nemzetek ferences papjainak el kellett hagyniuk a Szentföldet, a török hadsereg pedig sok ferences helyet elfoglalt: kifosztották őket, a felszerelést, a bútort elvitték, központi San Salvatore-kápolnájukat pedig aláaknázták. Az 1918-ban szolgálatát megkezdő új kusztos, Ferdinando Diotallevi erélyességével, tenni akarásával viszont a megfelelő embernek bizonyult a megfelelő időben, az ő idején épült meg például a Getszemáni és a Táborhegyi bazilika. Pedig még azzal is meg kellett küzdenie, hogy a szentföldi status quóba sem az angolok, sem a franciák nem akartak beleszólni, Clemanceau híres mondata szerint nem akart „a Szent Sír-bazilika sekrestyése” lenni. Mivel azonban a terület angol mandátum alá tartozott, ez a ferenceseknek a gyakorlatban sokszor rosszabb helyzetet teremtett, mint előtte a muszlim uralom idején volt.

A Jézus sírja fölé emelt bazilikát a 12. század végén Szaladin szultán is el akarta pusztítani, ahogy korábban Hadrianus császár vagy Hakim kalifa, de aztán úgy döntött: egy kapu kivételével az összeset bezáratja, és bizonyos pénzösszeg kifizetése ellenében engedélyezi csak a keresztény zarándoklatokat – mondta a szintén a Szentföldi Kusztódiából érkezett Stéphane Milkovits. A ferencesek 1306 óta élnek a bazilikában, jó ideig gyakorlatilag fogolyként bezárva tehették csak ezt. Az 1300-as években alakult ki az a körmenet, amelyet a ferencesek azóta is mindennap végeznek a bazilikában. Számtalan zarándoklat programja maradt ránk, többek között Mariano de Sienáé is, aki 1431. május 30-án járt a Szent Sír-bazilikában: e szerint késő délután engedték be őket a bazilikába, amelyet vezetve megtekintettek, éjjel részt vettek a ferencesek matutinum imádságán, a papok maguk szentmisét mutattak be, volt gyónásra lehetőség, majd virrasztás következett hajnalig, akkor részt vettek a helyi ferences elöljáró által bemutatott szentmisén, majd a muszlim őrök mint a disznókat kihajtották őket a templomból. Ünnepi alkalmakkor (Úrnapján, Szent Kereszt ünnepén, nagyböjt vasárnapjain) a mai napig megmaradt a kapu ünnepélyes kinyitása és ez a szertartásmenet, csak már senki nem hajtja ki a templomból a zarándokokat.

Egy meghatározott mód szerint a zarándokok szabályos körmenetben (sacrum circulum) a ferencesek vezetésével végigjárják a tizenöt szent helyet a bazilikában. Milkovits atya hangsúlyozta, hogy a Szent Sír-bazilikában – és másutt is a Szentföldön – elkülönül a szent hely, a tisztelet helye, ahol egy-egy esemény történt, illetve a kultusz helye, ahol erről szertartás keretében megemlékeznek. A bazilikában jelen levő számtalan felekezet mindig is megengedte a többieknek, hogy a szent helyeket ők is látogassák, de a szertartásokat mindenki csak a saját oltáránál végezheti. Az előadó arra is rámutatott, hogy a szent helyek nem mindegyike történelmi hely, vannak csak liturgikus helyek is, mint például Jézus börtöne a Szent Sír-bazilikában, amelyek a liturgia zárt jellege miatt alakultak ki, a keresztút stációihoz hasonlíthatók ilyen szempontból. A hagyományos körmenet csúcspontja a Szent Sír körbejárása háromszor. Ez a mozgás mutatja, hogy mi csak bolygók vagyunk Krisztus, a Nap körül, és akik ugyanazon nap körül keringenek, azok egymás testvérei, így a Szent Sír-bazilika az ökumenizmus helye. Stéphane Milkovits arról is beszélt, hogy a szent helyek imádságos körbejárása a muszlimokra (Mekka) és a zsidókra (Jerikó) is jellemző.

Szabó Xavér, a Sapientia adjunktusa Jeruzsálem központi szerepéről beszélt a zsidó hagyományban. Érdekes módon a Biblia első öt könyve, a Tóra, amelyet minden valószínűség szerint a jeruzsálemi templom könyvtárában véglegesítettek, nem tartalmaz konkrét utalást a városra. Ennek az lehet az oka, hogy a többször lerombolt helytől függetlenné akarták tenni a szent város fogalmát. Jeruzsálem először „a város volt, amelyet Isten kiválasztott”, majd később ezen túlmenően az omphalos-hagyomány szerint az egész földkerekség központjának, köldökének tekintették. Ezekiel próféta könyvében éppúgy megjelenik ez a gondolat, mint az Énekek énekében, amelyben Szulamit szépsége a Szentföld szépségének metaforája. Jeruzsálem azonban nemcsak földi valóság a zsidó elgondolás szerint, hanem már a mennyben is létezett. Ez a mennyei Jeruzsálem, az új Jeruzsálem szerepel a Jelenések könyvében is. Érdekesség, hogy ebben a mennyei Jeruzsálemben nincs külön templom, ami azt jelzi, hogy a mennyből alászállt várost Isten jelenléte betölti, azaz az egész város válik templommá, szent hellyé.

Kőszeghy Miklósnak, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docensének záróelőadása arra adott választ, hogy miért épülhetett a nem éppen oázisszerű Jeruzsálem meredek dombok közé, folyóktól, tengertől, sőt nyersanyagtól is viszonylag távol. Az ok elsődlegesen az volt, hogy a három oldalról történő körülhatároltság igazán védhetővé tette. Jeruzsálem már a Krisztus előtti 11. századtól biztosan létezett mint városállam. Jeruzsálem azért épült rossz földre, hogy a környék kevés művelhető földjéből egy kicsi se vesszen el ezáltal. A várost a tőle északra fekvő Refaim-völgyből látták el élelmiszerrel (juh- és kecskesajttal, olajjal, borral), és még északabbra voltak mészégető területek. Ez a specializálódott agglomeráció mindennél egyértelműbben rámutat Jeruzsálem létezésére. Kőszeghy Miklós arról is beszélt, hogy gazdaságtörténeti forrásként is lehet, sőt kell használni a Bibliát. A Szentírást, amely miatt egy különben marginális terület, Palesztina lett a régészetileg legkutatottabb hely. Ha ugyanis nem itt keletkezik a Biblia, Ninive, a nagyváros sokkal izgalmasabb kutatási anyagot szolgáltatna.

A Szentföldről érkezett előadók gondolatait Várnai Jakab, a Sapientia főiskola rektora tolmácsolta olaszról magyarra. 

Fotó: Kovács Domonkos

Agonás Szonja/Magyar Kurír