A Szentlélekben egyek vagyunk – Aranymisét ünnepeltek Külsővaton

Hazai – 2020. július 3., péntek | 12:31

Pappá szentelésének 50. évfordulóját ünnepelte Bali Tibor külsővati plébános, a pápai esperesi kerület helyettes esperese június 28-án, vasárnap. Az aranymisén vele együtt ünnepelt Udvardy György érsek, valamint az esperesi kerületből és távolabbról érkezett atyák. A jubilánst köszöntötték munkatársai, a hívek és a település polgármestere, Aczél Péter is.

A szentbeszédet Szijártó László pápai esperes-plébános tartotta, aki kiemelte Tibor atya nagy munkabírását és vidám személyiségét, melynek köszönhetően mindig könnyen megtalálja a hangot paptársaival és a hívekkel is.

Aczél Péter polgármester kiemelte, fontos missziós küldetést végez a plébánosuk a településen. Felidézte a közös zarándokutakat, melyek során a templomba nem járókat is megismertette az Istennel. Elmondta, hogy Tibor atya a járvány idején is kitartóan imádkozott a hívek nélküli templomban, és rendületlenül hitt abban is, hogy aranymiséjét szeretett közösségével tudja megünnepelni.

A szentmise végén a főpásztor megköszönte a meghívást és a hűséges papi szolgálatot az ünnepeltnek. Hangsúlyozta, hogy a papi életben az Isten hívó szavának felismerése a lehető legszemélyesebb dolog, ami meghatározza egy ember életre szóló döntését. Ez a személyes belső döntés és kapcsolat Krisztussal mégis egyetemes. Az a szeretet, ahogy egy pap fordul a rábízottak felé, nem az ő szeretete, az mindig Krisztus szeretete.

Ilyen ünnepi alkalmakon az egész egyházmegye, sőt az egész Egyház is ünnepel – mondta Udvardy György érsek, és átadta a Ferenc pápa apostoli áldásáról szóló oklevelet Bali Tibornak, kiemelve, ez az irat kifejezi azt is, hogy a Szentlélekben egyek vagyunk, bárhol élünk is a világon.

Végül Bali Tibor aranymisés áldásban részesítette főpásztorát, paptestvéreit, rokonait és minden megjelentet, majd a kiscsőszi néptáncosok előadása következett.

Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria